Blog
2018. szeptember 22., szombat
Ez a blog IDE költözött!2018. szeptember 9., vasárnap
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,de benned alszom én is, nem vagyok más világ.
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.
/Radnóti Miklós: Tétova óda, részlet/
2018. május 2., szerda
Kínba mártott nádtollSzívhúsba ró sorokat
Az örökkévalóságról.
2018. április 16., hétfő
...örökös hajsza a szép után.../Búzás Huba/
2018. március 14., szerda
"Én feláldoztam az életemet megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ és hogy fejlődik tovább, mert minden ami van a pozitívum akaratából fejlődött ki s ami lesz a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni."/Csontváry Kosztka Tivadar/
2017. november 27., hétfő
HirosakiItt már nem emberek élnek, csak ég felé zuhanó kövek, saját súlyuknál sokkal nagyobb súlyokat éppenhogy megtartó kövek.
Szeretnék leülni egy székre, de itt azok is mind elégtek.
Talán még ma.
Ácsorgok az utcasarkon, és a szemem sarkából Bodor Ádámot figyelem. Áll és gondolkodik. Ez jó nekem.
Ácsorgok az utcasarkon, és a kedvesemet várom, aki egy őzike, hatalmas, csodálatos pillangószárnyakkal. Mivel ezt ő még csak nem is sejti, majd én elmondom neki, el én! Talán még ma.
Ez vagyok én. Egy pillanat két pillanat között.
Írni
Egyszer régen belegyalogoltam egy törött sörösüvegbe. Átszakította a tornacipőmet, majd szinte akadálytalanul a talpam puha húsába mélyedt, és mint hívatlan vendég, szépen ott is maradt.
Számomra annyira jó írni, amennyire jó volt kitépni ezt az üvegpengét a talpamból. Legalább már gyógyulhatott az a seb.
Akit nem angyalarcú, fiatal fájdalom késztet rá, az inkább ne is írjon semmit. Az inkább hallgasson, értve vagyok?
2017. október 23., hétfő
Akarod látni a legszebbet, amit lefilmeztem? Egy olyan nap volt, amikor bármelyik pillanatban leeshet a hó, és a levegő tele van elektromossággal. Szinte hallani lehet. S ez a zacskó csak táncolt velem, mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele....Ekkor jöttem rá, hogy ott van. Ez a teljes élet a dolgok mögött, és ez a hihetetlenül jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam: nincs okom félni. Soha! Tudom, a videó csak silány másolat, de segít emlékeznem. Emlékeznem kell. Néha olyan sok a szépség a világban, hogy úgy érzem, ki se bírom, és a szívem egyszer csak megszakad.
/Amerikai Szépség, 1999/
2017. október 10., kedd
A kutya számos, hasznos dologra tanítható, amennyiben nem bocsátunk meg neki, amikor a saját természetére hallgat./Dogville, 2003/
2017. október 8., vasárnap
ÁldásmondásÉg felé nyújtózkodó energia ébredjen tebenned tudatára.
Kékem legyen kéked.
Hűs italom lélegzetté, évmilliárdos világvándorlásaim anyameleggé simuljanak szét hajnali, várakozó, párás rétbolygóidon.
Ilyen a kozmikus szerelem, amelynek minden a násza.
Napállatok tökéletes gömbjei alatt tágul tudatom.
Érzem súlyukat, érzem súlyomat.
2017. szeptember 30., szombat
Hát oda.Tanítónéni: Gyerekek, ma arról fogunk beszélgetni, hogy kik a ti hőseitek!
Julcsika: Az enyém az Apukám, mert segített Anyunak palacsintát sütni. Nekem a lekváros a kedvencem.
Pistike: Én is, én is...
Tanítónéni: Tessék, Pistike, mondjad!
Pistike: Az én hőseim a tűzoltók, mert létrán mennek fel a tűz fölé. Én tegnap felálltam egy székre, hogy Anyukám le tudja vágni az új nadrágom szárát, és én már ott szédültem.
Tanítónéni: ...és neked, Csabika, kik a hőseid?
Csabika: Kik a hőseim? A skizofrének, mert poklokat járnak értem. Létükkel bizonyítják az Átjárók létét, azt, hogy vannak kapuk, ahol a tudat a valóságból átléphet... máshová. Ezek az Átjárók a mi Mayflower-eink, ezek a mi tünde hajóink, amelyeken majd átléphetünk Oda.
Tanítónéni: De mégis hová, Csabika?
Csabika: Hát Oda. Ez az utolsó, nagy Exodus lesz fajunk legszebb napja.
2017. szeptember 21., csütörtök
VárCsillagvilágok síklapjain lassan, halkan mozdul el egy hosszú, hosszú élet.
Vár valakire.
Amíg ez a valaki el nem jön, addig egy kép a társa.
Hajnaltájban, nyirkos ködben, valahol egy külváros peremén ácsorgó alak hátat fordít egy távoli, ébredő rét illatos arcának, és dúdolni kezd.
2017. szeptember 17., vasárnap
[hátsó borítóra]Életet nem cserélni senkivel, belső képeket el nem engedni.
Komótosan, gonddal összecsomagolni, majd elköltözni oda, ahol vége.
A határhoz közeledve még az utolsó lépést is méltósággal megtenni, de azt már kábelek nélkül.
Aztán minden új.
Hidd el, nem a vágy haldoklik benned, csupán a vágy régi jelentése.
2017. szeptember 7., szerda
A magány hercege vagyok, és éppen az utolsó naplementét nézem. Biztos távolból, ahogy kell.Egyre sötétebb és hűvösebb lesz, hiszen lassan, egytől egyig az összes csillag kihúny.
Fenséges, mély, örök, álló éj közeleg.
Álomba merülök.
Azt még érzem, hogy csodálatos illat-áradat ölel körbe, de már nem érdekel.
Nem búcsúzom semmitől.
A halál lehet ilyen - gondolom végül.
A giccs lehet ilyen - gondoljátok ti.
2017. szeptember 3., vasárnap
Miért akarok szolgálni?Összetartozunk, és a világ még csak most kezd el forogni igazán.
A négyszázvalahányadik ükunokánk egyikére gondolok, majd valaki másra az utána következő ezerharminchatodik, húszezredik, százezredik generációnkból.
Hallom, ahogyan lélegeznek, látom az arcukat, és szeretem őket.
Most kell tennem értük valamit, ebben a pillanatban, hogy nekik majd jobb legyen. Felelős vagyok értük, mert a szeretet jelentős és fontos felelősséget is jelent.
Nem tudunk úgy cselekedni, gondolkodni, érezni, vagy cselekedetet, gondolatot, érzelmet elmulasztani, hogy annak ne legyen másra nézve valami jó vagy rossz hatása.
Semmi sem hullik a semmibe. Minden valami, minden hat. Ebből a szempontból semmi sem magánügy.
Összetartozunk, és felelősek vagyunk egymásért, érted már?
2017. augusztus 21., hétfő
Nyaranta olykor végignyúlsz a réten,Az égre bámulsz, és fejed fölött
A forró lég, mint bölcső ringatózik,
S egyszerre furcsa sejtelem fog el:
A bölcső meghasadt, s a résen át
A másvilág hidege, mint egy
Jégtű zuhan a föld felé, feléd...
Arszenyij Tarkovszkij: Háború után (részlet)
Vajon melyik fog hamarabb elfáradni?
Benned.
2017. július 29., szombat
Szabad Lelkek ForradalmaEz lesz az ajtóra kiírva.
Nehogy továbbmenj.
2017. július 3., hétfő
Most Konduló Harang vagyok, de Csendmélyből Érkezőnek is hívnak.Úgysem érsz utol, nyomot sem hagyok soha, de ha keresel, megtalálsz a Végek Völgyeiben, ahová legelőször érkezik meg a tavasz.
Szélsátrakban lakom, eledelem a hajnal, vérem tiszta gondolat, húsom jó álom.
Amíg nem vagy az, vadságnak nevezed, de aki már hazatalált, úgy hívja: Első Tavasz a Végek Völgyeiben.
Sem év, sem hónap, sem nap
Milliárd és milliárd formán, téren és időn, köveken, hőn, mély árkokon át vezet el az út Hozzá.Tudod, Neki Nincs Kezdete, Se Vége, Benne A Végtelen Óceán Nem Fodrozódik, Benne A Lét Nem Keletkezik.
Ez mind az Ő neve.
A Keletkezetlen.
A Jó Barát.
Az Irgalmas Út.
A Békés Megérkezés.
Kezében A Kenyér Ő Maga.
Szívében A Meztelen Szerelem Ő Maga.
Ő Maga.
Ő Az.
2017. július 2., vasárnap
...bár valami marad,valami roncs,
valami emlék,
valami émelygő
bűzzel átitatott fenség.
Süle Bara: Mulatság (részlet)
Mivel a minden semmi, ezért sosemvolt életem kezdet előtti végcélja kisebb a semminél, de hatalmasabb a mindeneknél.
2017. július 1., szombat
Előbb a válasz, aztán a kérdés - szólt az aktív tudattartalom abból a nagyon-nagyon távoli csillagképből.Élethivatás az is, ha nem teszünk semmi egyebet, csupán döbbenten és értetlenül bámuljuk a valóságot.
Estére megjön az eső is. Ha betér hozzád, kínáld hellyel.
Szép lesz minden, csak ne a múltban keresd.
2017. június 2., péntek
Fent és lentÉppen most távozik egy pillanat,
és a következő is elhalad.
Felhő vagyok feletted az égen,
Te egy magányos fa, lenn a réten.
De a felhő fent, s alatta a fa,
Nem lehet egy pillanatban soha.
2017. VI. 02.
2017. május 20., szombat
TudomA lelkem égen úszó, fényes felhő,
Befejezetlen élet dala, de ő,
A vágy idővel lecsillapodik, s én
Majd mindent szépen leírok a végén
egy darab, könnyek áztatta papírra.
2017. V. 19.
2017. május 7., vasárnap
Hiányzó tér és hiányzó idő.Nem is lehetne ennyi nagyvárosunk.
Számolj csak utána.
Hiányzó tér és hiányzó idő.
Ha a mennyországainkba nincs beengedve a rossz, akkor a jövőnkbe mégis hogyan szökhet be folyton?
Hiányzó tér és hiányzó idő.
Minden a végtelenben van, a végtelen képzete mégis irracionális.
Sokan érezzük, hogy a hiányzó tér és a hiányzó idő itt és most van, ráadásul arra is, ami nincs, mégis újra meg újra azt mondjuk, van.
2017. március 26., vasárnap
Vágyom a tökéletességet, keresem a tökéletes formát, a tökéletes mozdulatot, de egyelőre csak addig jutottam, hogy felismerjem: valaki, aki tökéletes, vágyik rám, pedig valószínűleg halott vagyok... talán nem is létezem. De kit érdekel, ha ilyen szépek a napfelkelték. Viszont ha a Nap felkelőben, akkor itt az idő... felébredni végre!- Tudod, mit látok, ha rád nézek?
- Mit?
- Semmit.
- Semmit?
- Semmit.
- Köszönöm. Megkönnyebbültem. Felszabadultam. Elszabadultam. Szabadultam. Tam tam tam...
2017. február 26., vasárnap
Két házi rítus (saját gyűjtés)Azt úgy köll, hogy ültök egymással, az ember meg az asszony. Az asszony falatot ád az embere szájába, lehet kenyér, dumó, bármi, s orcáját két kézzel szépen megsimogatja, s mondja néki:
- Szeretlek téged, emberem!
Azután az ember is falatot ád az asszonya szájába, s orcáját ugyancsak kézzel szépen megsimogatja, s szintén úgy mondja néki:
- Szeretlek téged, asszonyom!
Ezt háromszor ismételjétek.
- Áldás a családomra!
Aztán jön a többi is, ki mikor, s szintén úgy a köveket szépen halmozzátok egymásra, egyenesen. A kövek állanak egymáson, hisz' laposak. Így áll meg a család is.
Este megént a köveket a tányérkáról rakjátok be a szakajtóba, és hangosan ugyan így:
- Áldás a családomra.
A szakajtóban már nem állanak egymáson a kövek, hiszen az ember, asszony, gyerek, mindenik fekszik le, nyugoszik.
Azután reggel megént ugyan így.
2017. február 4., szombat
VágyVágyak írnak, nem ember,
Vagy ha mégis az ember,
Akkor az, kit nem szerettek soha,
S neki úgy kell mindent megírnia,
Mintha minden fájdalom
Az ő fájdalma volna.
Ponttá szűkül minden emlék,
De csók s illat nem prédája
Az időnek, ahogy nem színe kék
A földnek, és a zöld sem az égnek.
Amíg vannak földek felett napok,
És a szívekben nagy varázslatok,
Addig öröm következik vágyra,
S mosolyod válaszol mosolyomra.
2017. II. 3.
2017. január 21., szombat
SzólA harangok megszólalnak,
és ettől feltámad a szél.
Most már hiszek annak,
aki szerint bennem is egy lélek él.
De ebben a lakásban, bár kellenének,
aranykelyhek, élővirágok nincsenek,
sem nagy, színes toronyóra lánccal,
csak egy kis ember, feneketlen étvággyal.
2017. I. 14.
2016. december 31., szombat
Álcám
Horgolt gyermekételek.
Álmaim egy nagy tálcán.
Kiáltás, nagy sötétség, lélek,
a sötétben hajnali fácán.
Kiáltsd, hogy ünnep!
Kiáltsd, hogy meghaltam,
de közben mindent az ajtó elé toltam,
hogy ha a víz majd mindent ellep,
megértsd, még e holt szív is hogy szenved.
Vajon érted?
A tájban vad madár, talán fácán álma áll.
Tálcán.
2016. XII.11.
A mély lehűlt,
Tavasz toppant,
Varázs minden.
Odabent egy idegen,
mivel minden lehűlt, hidegen
csontot lassan roppant.
Fáj az élet, de aki él,
Mind örül és sír,
Örül, sír és remél.
2016.XII.15.
Vértelen alkonyok dallamvonalán
Messzire rebben sok esti, kis talán.
Telem már nem vár hősi tavaszokra,
Inkább egy ősi, néma táncba fojtja,
S küldi szívem sűrű, éji páráját
A kávéillatú hajnal partjára.
2016. XII. 16.
Latin székében ülve kezével felém int,
Majd az idő ablakán át belép, és érint
Egy nagyon kedves illat. Kicsit várok még,
A jelen vagyok, mi voltál te is nagyon rég.
Finom fonalsorokon át
Már szűri a biztos halált
Egy Végidő Minden Lény.
De én még most is lassítom a percet,
Mely őrzi naplement emlékedet.
Hiszem, hogy a fények tavaihoz
A szél egyszer majd új illatot hoz,
S mi, múltjainkon billegve,
Újra közeledünk egymáshoz.
2016. XII. 31.
2016. november 20., vasárnap
A legtöbben még fel tudták idézni, hogy valaha volt egy nagyváros a környéken. Azután történt valami. Új vallás született. Mindenhonnan jöttek, még más bolygókról, dimenziókból, a képzelet magas hercegségeiből is, és hoztak egy-egy téglát, fa- és szövetdarabot, régi könyveket, és hozzáillesztették a városhoz.
A város lakói, nagy madarak leszármazottai, egy darabig tűrték, majd elmélkedéseik és szertartásaik hosszú sorát megszakítva leállították ezt a folyamatot. Ezek után a város alatt, egy befogadó, rugalmas és folyamatosan táguló, szellemi kultúra békésen kiterjesztett szárnyai védelmében, folytatódtak a hozzáillesztések.
Évezredek teltek el, néha lassan, máskor meg egészen gyorsan. Vágyból és sárból rendszerek születtek, míg végül elérkezett az ideje Másváros megalapításának.
Nagy ünnep volt, és a végén nagyon szépen mindent egy matematikai pontba sűrített a nagyváros egyik madárlénye.
Nemrég még nekem is megvolt valahol ez a pont, de egy ideje már nem is keresem. Minek? Nekem már az is elég, ha látom a hajnali eget, s fürkészem minden dolgok végét, amit úgysem lehet megtalálni. Ha mégis, akkor alighanem ott lesz az Másváros elveszett pontja közelében, hol energiátlan mindenségek szédítő mozdulatlansága fészkel.
Már nem vagyok itt, már nem az én ír, csak egy kéz mozdul, hogy még egyszer, utoljára lenyomja a "NEM VOLT" gombot.
Azt hiszem, ezt hívják áramtalanításnak.
2016. november 19., megint szombat
Miközben mellettünk a bogarak lassan felnőttek, mi kifejlesztettük magunkban a képességet, hogy ezt figyelmen kívül hagyjuk.
Sejt szinten szomjazik a világ bele is, kérge is, de a legtöbben még mindig azon töprengenek, hogy két út közül mit válasszanak, pedig sok út közül lehet választani.
Sokfelé lehet menni, és sokan közülünk, szomszédok, haverok, már réges-rég el is mentek más világokba, ahol szépen éltek, majd elenyésztek, és már az emléküknek sincs semmi nyoma.
Itt meg mindenki egyedül van, ténfereg, és fáj valamije. Túl egyszerű volna azt mondani, hogy ez a pokol, nem?
A Történet szabálya szerint minden magányos szereplő mellett van egy láthatatlan író. A Történet szabálya szerint a magányos szereplő és a láthatatlan író nem két személy. A Történet szabálya szerint mindig a láthatatlan író hal meg elsőként.
Mivel egyre hidegebb van, a Történetnek lett egy második, fontos szabálya is: tedd barátoddá a faluban falábakon ólálkodó, tébolyult, öreg kimerültséget.
Ennél többet úgysem tehetsz.
2016. november 13., vasárnap
Az agyamból kiáramló tiszta, hideg folyadék ebben a pillanatban érte körbe a mindenséget.
A nagy nem nagy többé, és az árvák már nem árvák.
Új lapot kezdek.
A fájdalomra és a magányra az a szín válaszol, amellyel legszebb tavaszaim szokták mezítelenségüket takargatni.
A valósághoz mint érinthetetlenhez a lehető legközelebb, mindössze egy energiányira, egy szerető mozdulatlan keze van, semmi más!
Aki embert lát, keletkezetlen semmitől nem tarthat.
2016. november 10., csütörtök
Meghalt egy madár a vállamon.
Sóhajtok, lassulok. Mikor érek már haza végre?
Azt tudom, hogy van célom, de már nem emlékszem rá.
Nyílik egy ajtó. Ez fényt jelent.
Kicsit most le kell ülnöm. Idő. Újabb sóhaj, megyek tovább.
Már hallani, hogy ébred a város.
Nézi a holdat a lány.
A lány egy felhőn ül.
A legtovább ő bírta. Lóbázó lábikója alatt már megőrült, megfulladt és kővé fagyott minden.
Igen, a fény és az idő is.
Nézi a hold a lányt.
2016. november 6., vasárnap
Kell, hogy legyél valahol, de addig is, amíg meg nem talállak, kés vagyok szívedben, hogy élj.
Ezt még ki kell várni, ezt még ki kell bírni.
Itt mindenki számot kap.
Bárcsak az enyém te lennél.
2016. november 1., kedd
Valamennyi távolság természetesen mindig marad kettőnk között, de el akarom neked mondani, hogy az a dolog rég volt, és halkan történt. Most már csak arra emlékszem, hogy szeretlek.
Igen, jelen az idő, hiszen élni csak most lehet, mert csak a most van. Csak a most a van!
Jó lett volna melletted megöregedni, néha megsimogatni az arcodat, és csak ennyit mondani:
- Hahó, kapitány, ez a hajó, ez a hajó merre megy?
Erre te átöleltél és megpusziltál volna. Tulajdonképpen bármit mondhattam volna, mert utána te átöleltél és megpusziltál volna.
Alighanem ez a szerelem.
Alighanem? Sajnos biztosan.
2016. október 31., hétfő
Hogyan lett Japán? Egyelőre nem erről szeretnék beszélni veled, hanem általában az életről, amely számomra egy sorban állás és várakozás gyakran vissza-visszatérő álomképe.
Tudod, hogy a valóságos személyek miért különböznek a papírra leírt személyektől? Azért, mert a semmi és az emlékezet csak egyféleképpen képezhet stabil keveréket: sehogy.
Szétterülő, végtelen, gyönyörű folyamat vagy, de egyelőre még csak csak itt és most.
Szendvicsek hátul, a szatyorban.
Van még kérdés, vagy mondhatom végre azt is, hogyan lett Japán?
2016. október 30., vasárnap
I.
- Ennél azért egy kicsit bonyolultabb a helyzet, Malacka. Nézd, arról van szó, hogy a valóság megismerését lehetővé tevő forrásaink sokkal szűkösebbek az Isten megismerését lehetővé tevő forrásainknál.
- Ez azt jelenti, Micimackó, hogy csak azért szeretnél valahol máshol befejeződni, mert itt és most képtelen vagy folytatódni, mivel mások nem engedik, hogy helyettük légy önmagad? Komolyan azt gondolod, hogy ez ennyire bonyolult?
- Könnyű neked, Malacka!
- Neked is könnyű, Micimackó! A mesék világa már csak ilyen.
- Oké, oké, akkor menjünk, és kérdezzük meg Miss Októbert!
- Jól van, menjünk, és kérdezzük meg Miss Októbert arról, hogy ki az, aki a világon eddig a legtöbbet utazott a legkevesebbért. A végeredményt már most meg tudom neked mondani: egy csók, akár egy képzeletbeli is, életet, halált, mindent megér!
II.
Miss Október válaszolt:
- Sokan, nagyon sokan reménykednek abban, hogy az ő történetük majd különleges lesz. Nem lesz az, de szép még lehet. Kezdetnek az is megteszi, ha valaki azonos a cselekedeteivel, nem hazudozik, és komolyan törekszik arra, hogy a múlttól és a jövőtől elszakadva a mostban éljen. Malacka, Micimackó! Reggelente azzal az elhatározással keljetek fel, hogy "Ma rá akarok mosolyogni valakire!"
2016. október 26., szerda
Ahogyan teltek-múltak a századok, a belső szabadság helyett egyre inkább a külső vált fontossá, pedig milyen jó volna az út vége felé így felsóhajtani:
- A félelemből és a fájdalomból már csak a fájdalom maradt meg.
2016. október 23., vasárnap
Hirtelen arca lesz mindennek.
Tudtad? A vég így jön el.
Sajnos nem tudom megoldani, hogy akkor máshol legyél, mert ami most lehetetlen, az akkor is az lesz.
Ezért nem tudunk róla semmit.
Nagy ablakban kis ember. Semmi sem okoz neki örömet, pedig pár percet minden reggel azzal tölt, hogy ezt alaposan átgondolja. Persze mindig csak addig jut el, hogy "Mindegy, talán majd legközelebb."
Azután az elvtárs leül jelentést írni. Egy mélyebb jelentést.
2016. október 22., szombat
Ernyők néma, mozdulatlan tánca a folyosón. Száradnak.
Hazaindulsz. Útközben látsz egy madarat, ami édesanyádra emlékeztet.
Ezek az ősz színei.
Az utolsó mondatot még keresem.
2016. október 19., szerda
Kedves megtalálóbácsi! Vagy néni.
Kérem szépen. Ma elveszett a novellám valahol, ahol jártam ma, talán a boltban, de lehet, a Holdon, nem tudom. Ha meg tetszene találni, tessék legyen szíves bevinni a Napsugár Szerkesztőségbe, jó? A hosszú utca végén van, a Zsolt utca 5147-ben, emeletre nem emlékszem. Ráírhatja a nevét is, csak az újságba kerüljön be, az a fontos, és köszönöm.
Belső tündér vagy, elszédített gólya. Van valami különleges abban, ahogyan ki-besétálsz mások életébe. Nem akarom, hogy tovább nézz.
Nem akarom, hogy tovább nézzen, hallja? Maga, maga... elfelejtett otthon. Kalandom, szerelmem, fényt felöklendező, buta kis kamasz. Párna, ülni.
2016. október 16., vasárnap
Lehajtott fejjel ment az utcán, de ezúttal nem azon töprengett, hogy normális-e. Nem, most múlt éjszakai, tompa üzemkékkel agresszíven társalkodó, fáradt, estibarna álma pergett végtelenítve a fejében. A szemét, a szemét csak azért nem hunyta le, mert abban a sötétben elfért volna az egész élete.
Egy napot zuhant vissza az időben, mivel egy készenléti állapotba helyezett, steril szagú, állami űrhajó biztonsági okokból csökkentett hőmérsékletű és megvilágítású, de kissé megnövelt légnyomású, belső terében átkapcsolt valamit a fali konzolon.
Újra a nagyon-nagyváros magas, szürke tűzfalainak egyik párkányán kuporgott. Miután az adagolóból elvette a kötelező két szál cigarettaszerű valamit, több száz méteres mélységbe szédült fejjel maga is csatlakozott a többiekhez, akik egy ideje már figyelemmel kísérték az utcaszint gépesített, ünnepi felvonulását.
Itt egy elvarratlan, szerelmi szál következett, amely azonban még az álomban is egy lezárt, de fel nem adott borítékba volt betéve.
Végül kiderült, hogy az időutazást eredetileg egy padlástér szűk, poros polcain mesebábként nagyon lassan mozduló, egérszerű lények találták ki maguknak, hogy intézhessék a dolgaikat.
Álmodni holnap is fog.
Hat méteres körben mindenki zokogott. Nem tudták, bár egy valaki azért egy kicsit sejtette, hogy a megboldogultnak, valahogy a végén, mégis csak sikerülhetett.
Igen, végre, végre eljutott oda, ahová eddig még az álmai sem értek el. Látjátok, ennek az előbbi mondatnak a végére még felkiáltójel sem kellett.
Kezdet van, vég nincs. Egyre gyorsabban! Egyre tisztábban! Egyre szabadabban!
Mekkora a világ? Komolyan kérdezem! Van határ? Ugyan már, hol? Aki szédül, kérem, az most nyugodtan leülhet egy kicsit. Szék van bőven.
Kezdet van, vég nincs. Egyre gyorsabban! Egyre tisztábban! Egyre szabadabban!
Jó étvágyat kívánok a színekhez, az örömhöz és a tágassághoz! Lassan, nyugodtan ízleljétek ezt a szót: örökkévalóság.
Kezdet van, vég nincs. Egyre gyorsabban! Egyre tisztábban! Egyre szabadabban!
A java még csak most jön. ;-)
2016. október 10., hétfő
Hiányzó mondat.
Egy üres dobozban nem vagyok.
Aki ezt írja, nincs, nem is volt soha, mert megtalálta a kezdetet, ahol az első fájdalom és félelem megszületett.
Őket soha, semmi nem győzheti le.
Éppen ez történik most.
A semmi győzi le őket.
Ezen az oldalon nincs semmi.
2016. október 8., szombat
Végre megérkezett a tegnapból a mába, és már nem csipegeti tovább a vakolatot emlékeinek faláról, mondván, hogy jó az a kis kalcium a szervezetének.
Végre hazatért Disneylandből, hogy most, amikor kell, itthon legyen.
Végre elindulhat az első völgyből az utolsó szigetre.
Völgyek ott is vannak, csak valószínűleg többet süt a nap.
Kész, meghalt! Nagyon komoly!
- Na, gyorsan a tükör mögé áll. Úgy. Kérem, ne integessen, mert elijeszti a többieket. Kérem, ne üljön le, csak akkor, ha elfáradt, de az itt lehetetlen. Ha talál valakit, aki mosolyog, hazamehet. Levegőt? Talán, nemsokára. Most áll, nem várakozik.
2016. október 3., hétfő
Nem kell, hogy sokáig tartson az élet. Segítek kiáltani, jó?
Ezüst folyókat és tengereket hagytam hátra érted, de te közben egy olyan faluba költöztél, amely nyom nélkül eltűnt a föld színéről. Kerüljük egymást, így van ez egy ideje.
Utoljára egy bárban láttak téged. Mégsem bár az, hanem egy régi barátom döngölt padlójú lakása, ahol sok színes, pörgő-forgó, szemétből készített dísz lóg le a plafonról. Szép.
Csak én vagyok neked, nem érted? Csak én vagyok.
Végre megtalállak, és bekopogok hozzád:
- Ki az? - kérdezed.
- Csak én vagyok. - felelem, de nem megyek be, mert túl sok az emlékem. Olyan sok, hogy jobban fáj, mint a lélegzés.
Fűcsomók között, egy felhagyott út mellett buszmegálló, amely, mint oly sok ember is, már csak önmaga karikatúrája. Megterveztem a múltját menetrenddel, utasokkal, válásokkal, felnövő gyermekekkel, hűvös, rétszagú hajnalokkal.
Ettől nem lettem jobban, de jött a busz. Kicsit késett, mert negyvenhárom évig javították az egyik közeli bekötőút végére szorult műhelyben. A busz elkészült, de a szerelők közben megöregedtek, megbetegedtek és meghaltak.
A buszt egy Ausztráliát is megjárt veterán munkásőr vezette. Nem kellett jegyet venni, mert abba a faluba ment, ahol laktál. Egyébként sem volt másik utas.
Végül mégis beléptem a szobádba. Nagyobb volt, mint a világ, de te akkor már nem voltál sehol. Szerencsére a falakon lévő jeleket az Ausztráliát is megjárt veterán munkásőr el tudta olvasni. Szép volt az is. Most már jobban éreztem magam, mert rájöttem, hogy elég megszeretni a hiányodat, és minden rendben is lesz.
Szomszédos várost találtam ki magamnak, ahol hamar munkát kaptam. Gyárban kezdtem el dolgozni. Munka után már csak annyi erőm volt, hogy álnéven írjak néhány verset az üzemi lapba.
Nehéz is lett volna a saját nevemet használni, mert azt valahol útközben elhagytam.
Remélem, kedves, hogy megtalálod, és visszahozod nekem. Találkozzunk a presszóban, hajnali fél háromkor, jó? Ezen a féltekén akkor a legvilágosabb.
A fogyó hold is alkalmas időmérő, és mivel tök süket, ezért az állandó üvöltést sem hallja.
Esett, amikor megcsókoltam a lényt.
Folytak a könnyeim, de az eső miatt ezt ő nem láthatta.
Eláztunk rendesen. Nevettünk. Ő és egy ember?
Ilyen a giccs, és ilyen, aki a giccset akarja.
2016. október 1., szombat
Most csitt! Idő van. Mars befelé! A legkisebb érintésre is szúró fájdalommal reagáló, ragacsos massza, vagy eleven-szép fényben kedves energiákkal játszó, boldog ébredés-robbanás?
Na, mi legyen? Mondd csak, figyelsz rám? Élsz még egyáltalán? Hahó! Itt vagyok benn, te meg bennem.
Elindulsz, és egyre jobb. Egyre jobb!
Annyira szép! Megyek a feleségemhez. Nem is láttam még őt, és azt sem tudom, hogy hívják, de egyre csak azt mondogatom magamnak, hogy együtt fogunk megöregedni. Látni fogom, ahogyan a vonásai szépen hozzásimulnak egy végtelenül belassult estéhez, amelyben, amint a nap lement, és a gondolatok szélárnyékba húzódtak, kigyúlnak a színes lampionok.
Annyira szép! Annyi sok ünnepi íz, harangocska-csendülés, friss, fehér ruhában való eszmélődés tolult fel a bensőmben, hogy legszívesebben teli torokból belekiáltanám a mély-űr aranyparazsába, barátaim halkan duruzsoló, csillagváltó térgépei felé, de nem lehet, mert ezeket most a feleségemnek kell elvinnem egy törékeny edényben.
Annyira szép volt az a két lépés, amit a kilencven trillióból a feleségem felé megtehettem, mielőtt a hatalmas gravitáció kis ponttá zsugorított volna össze, de mi itt, messze-messze a Földtől, így szoktunk megöregedni és meghalni.
Kedves, kicsi feleségem, nagyon szerettelek! Még háromszáz generáció, és a síremlékem, e kis írás pár sora elér hozzád a galaxis peremére.
Mítosz születik, de ehhez is, mint mindenhez, elég volt egy ölelés.
2016. szeptember 28., szerda
Arnold nem egy fantáziátlan világban élt. Korántsem.
Egyszer, amikor egy faluban sétált, látott egy házat. Ahogy annak a háznak a sarkát a nap éppen megvilágította, Arnoldnak eszébe jutott, hogy a fényeknek ez a nem túlságosan pazar játéka most valami új és nagy világ. Kozmosz, úgy ám!
Amikor Arnoldra rátört valami megmagyarázhatatlan szorongás, és ez bizony gyakran előfordult, színes, mértani alakzatokba ordította bele ezt az egyensúlyvesztést.
Harcolt, harcolt, mind hiába. Végül őt is muskátli-szagú nagymamák prédálták fel, zavarodott, lófejű mesehősök, a Láthatatlan Lábnyom bénán megrajzolt kis ügynökei.
Sorsa, mi sorsom. Mint aki mellett véletlenül úgy ment el többször is a szerelem, hogy senkit sem érdeklő élettapasztalatára mégis joggal büszke maradhatott.
Arnoldra születésétől fogva egy nagy, keringő bolygó nehezedett. Csoda, hogy lett, ami lett: utca-tervek kóbora egy olyan éjszakában, ami csak az övé? De legalább tudta, merre nem szabad mennie, ha éber és boldogtalan akar maradni.
Megtehette, hiszen őt is az apja zavarta haza. Mondom: sorsa, mi sorsom. Sorsa, mi sorsom.
2016. szeptember 25., vasárnap
A boldogok hajóját nem cibálja szél, mert a boldogok hajója nincs.
A boldogok hajója nem korhad el, mert nem érintkezik vízzel, ugyanis a boldogok hajója nincs.
A boldogok hajójáról minden jól látható, ugyanis a boldogok hajója egyszerre mindenhol ott lehetne, mert a boldogok hajója sehol sincs ott.
A boldogok hajója a mindenség szilárd oszlopa, hiszen a boldogok hajója teljesen azonos önmagával, és minden olyan dologgal, ami nincs. Ez fontos, ugyanis a világban sokkal több dolog nincs, mint van.
A boldogok hajóján boldogok élnek. Ők már csak akkor lehetnének boldogabbak, ha lennének, de nincsenek, mert a boldogok hajójáról leszállni, vagy a boldogok hajójára felszállni nem lehet.
Boldogok hajója, bolondok hajója!
2016. szeptember 23., péntek
Reng a föld, és mi szédülünk. Az érzékelők nem működnek, a mutatók táncolnak.
Nincs talaj, csupán mennyezet, s mi ott élünk, két kézzel a lelógó indákba csimpaszkodva.
Felfoghatatlan sebességűre gyorsított filmeket nézünk a moziban, egyiket a másik után, de érezzük, hogy már nagyon ki kellene menni.
Nagyon jelen kéne már lenni a másik számára, részt venni az életben, éberen, józanul. Tisztán!
Legkiválóbbjainkban már majdnem meg is van erre a vágy.
Vajon az ébredésnek, vagy a mély szunnyadásnak érkezett el az ideje? Attól függ, hogy reggel van, vagy este. Ez az, amit közülünk senki sem tud biztosan.
Természetesen himnuszokat dúdolgatni és ölelkezni mindig lehet.
2016. szeptember 10., szombat
Lépeget a boldogság, és mosolyog. Kis kezével mutatja:
- Akad ám itt még valami nagy titok! - Bár kint minden csupa-csupa téboly, de itt, bent most ő a tánctanár.
Azt játsszuk, hogy régen van, és hogy nagyon szeretsz, de én még nem tudok róla, te meg nem tudod elmondani, mert közben kitört a háború, egy mocskos, kemény háború.
Rád már nem emlékezem: téged már szeretlek, és innen jól látlak, de te még mindig háborúsat játszol, egy mocskos, kemény háborút.
2016. szeptember 7., szerda
Tudtátok?A szeretet a fontos, a többi csak díszlet!
2016. szeptember 6., kedd
Homokviharban táncoló szobrok, nagyon messze nagyon lassan hömpölygő csönd.
Zárt rendszerekről van szó, tágas térben.
Jót nevettem, még az esőjük is tökéletes lenne.
Otthonunk a Nap. Már csak ezer év, és az apák, az utolsó anya halálát követően, végre elkezdik szeretni fiaikat.
Persze jobb lett volna fordítva, de semmi pánik: itt a halál áll őrt!
Varjút hozott az éj.
Vértelen, tucat-magány rója köreit.
Hóna alatt rongyos zászló, más semmi.
Néha megáll, hogy a szemetet, amit a szél összehord, csendben és dühösen szétrugdossa.
Miért? Mert kell olyan is, aki ezt átéli.
2016. szeptember 1., csütörtök
Jó volna megint, jó volna még mindig szegénynek lenni, magamról semmiféle képet sem hordozni, magamról semmit sem elgondolni. Csak lenni, és más semmi.
Hogy nincs előtte, és nincs utána, nincsen benne, sem kívüle. Hogy ugyanaz a vagyok, mint az, ha semmit sem írok le ide.
Akkor minden elfér, és minden a helyére. Sorban, sehogyan. Vagy csak úgy, rendesen, ahogy köll. Dédapám térgyén kenyér meg szalonna, dédapám térgyén apám, szép tavasz, szerelem, halál és megint szerelem.
2016. augusztus 19., péntek
Önmagát látó szem, saját magát rögzítő felvevő. Hányadik atomtól van először tudat? Mi az ember novemberben, mi az ember este?
A tévében színes zaj szalad, s nem két, egymásnak feszülő, egymáson keservesen csikorduló késpenge. Még mindig nem merek átmenni a másik szobába, pedig már kitálalták az ebédet. Talán már meg is ették, hiszen ez egy öreg lakás, olyan, amelyik már nincs is. Talán már az ebédelők is mind meghaltak, de a ruháik még üldögélnek egy kicsit valahol.
Attól tartok, hogy ez már megint egy másik város, szabálytalan, csendes, amelyet viszont gyakran elevenedő, hangulatos erők vesznek körül. Hírlik, hogy barátságos kis fesztiválok vannak benne olyanoknak, akik nappal is alszanak.
Kövér vagyok, s arcomra ábránd száradt, amelyet lusta-nagy csíkokban mos majd le egy soha ki nem állított, de még nedves tapintású festményen látható, túl későn érkezett záporeső, mely minden gondolatom völgyeibe érkezve csitul csak. Az utolsó két szó hangsúlyos.
Ha már azt is érted, hogy a múlt nyomaira írva mesélek a jövő űrhajósairól, vonaton felejtett kalap vagy te is, messze-messze északon. Útfélen. Árnyékban.
Igen, mosolygok és félek. Három, és vége. Ajánlat holnapra.
Robotokkal cserélik le az embereket, lassan, mindenkit. Egy hatalmas fémvirágba csalogatják őket egyenként, majd illattal elandalítják, és egy másik bolygó tavának a mélyébe temetik őket. Ott mindig fekete az égbolt, de azért van az égen egy ragyogó fémcsík, amelyik ugyanabból az anyagból készült, mint a fémvirág-csapda.
De nekem van egy tervem. Elbújok a Nap közepébe, űrhajót építek hőből és fényből, és nekem lesz a legszebb ruhám ebben a galaxisban.
Azután visszatérek a Földre, hogy az illatos fémvirág tetején, a szirmok gyengéd ölelésében Első Robotként elfoglaljam szépséges trónomat. Tágas teraszaimon a robotok majd mind boldogok lesznek, ahogyan az emberek is, azon a távoli, sötét egű bolygón.
Szoros fémcsík öleli majd át az egész Univerzumot. Minden nagyon szép lesz, szép és boldog.
Ez a darab címe.
Lehetnék szép is, de szereposztás szerint mesélő vagyok. Kanyarítom, csipkézem, színezem, alakítom a sztorikat, írom a kis novelláimat, valót valótlannal pároztatva.
Mesélő vagyok, de most már nekem is kellene egy történet, olyan, amelyben nem én húzom meg az alapvonalakat, ahol nem én helyezem el a hangsúlyokat. Szóval kellene már egy saját történet.
Kérhetném tisztelettel, hogy lehetőség szerint szerelmi szál is legyen benne? Ez ugyanis fontos lenne, természetesen a darab szempontjából...
- Annabella? Ugye, kedves, nem ez az igazi neve? Azt tetszik talán gondolni, ha tudnám az igazi nevét, visszaélnék vele? Badarság... Álmában egy szűk kis viskóban lakott, amelyen apró, piszkos, lőrésszerű ablakok voltak csupán. Ugye, ezt is eltaláltam? Valószínűleg abban is igazam van, hogy kegyed nem mert kimenni ebből a nyomorult, sötét viskóból, mert rémek mászkáltak odakint. Nos, ebben nem is tévedett, Annabel...
- Erika!
- Álomban minden fordítva van. Azok a rémek belül vannak, a viskó meg maga a világ. Ki, azaz be kell menni a rémekhez, Erika, és el kell kezdeni beszélgetni velük!
- Hogy én mennyire gyűlölöm magát!
2016. augusztus 4., csütörtök
Hogy szerintem milyen a mennyország?
Szép kell, hogy legyen. Különösen a hősies megérkezések miatt. Valahogy úgy, ahogy azokon a régi, terjengős, szélesvásznú filmeken, amelyeket már a közepén egy kicsit unni lehetett, de a végére, amikor a főhős nagyon fáradtan hazaérkezett a kis falujába, vagy a családjához, a szerelméhez, vagy éppen a végtelen óceán partjára, kicsit még el is érzékenyültünk.
Szóval hogy szerintem milyen is a mennyország? Sírni fogsz, annyira szép, ezt itt és most megígérhetem neked! Muszáj, hogy lélegzetelállítóan szép legyen.
Tudod, milyen a mennyország? Olyasmi lehet, mint amikor egy német katona, a második világháborút követően, megszökve egy távoli, szibériai büntetőtáborból, 14 ezer km megtétele után hazatért a családjához, és először ölelte át a feleségét, meg a gyermekeit.
Amikor egyszer belenéztem az Isten szemébe, tudod, mit láttam benne? Azt, hogy minden lehetséges és lehetetlen határon átlépve, százszor száz poklon át is eljönne értem, csak értem, újra meg újra, hogy megmentsen, meggyógyítson, és magához öleljen.
Ezt a szerelmet, az Énekek Éneke szavaival szólva, tengernyi víz sem tudja eloltani, folyamok sem tudják elsodorni.
Szerintem ez a mennyország.
(dr. Kátay-Németh Vilmos, vak aikido-mester)
2016. augusztus 3., szerda
Valahová felírtam valamit, ami akkor talán fontos volt, de most már nem az. Nem is nagyon emlékszem rá... Volt ott egy öreg ablakkeret is, jobbra rét, pontosabban egy elhagyott gyártelep gazos, vadvirágos udvara. Csend és tavasz, a szomszéd szobában meg valami vén, őrült rettenet. Talán az, hogy akit hazavártak, soha nem jön haza, ezért már nem is várják, de még emlékeznek rá.
2016. augusztus 2., kedd
A költő csak hümmögött magában. Nem értettem tisztán, de valami olyasmit, hogy:
- Szép csendben elégni, szép csendben elégni...
De az is lehet, hogy nem ezt, hanem azt, hogy:
- Itt élek bent a tükörben, itt élek bent a tükörben...
Ki tudja?
Ácsorgok lent a metróban, várom a szerelvényt, és bámulom az atomcsapott plafonról elegánsan lelógatott digitális órát. BKV...
Minden másodpercben a képzeletemmel teremtek egy új világot: egyedi színekkel, ízekkel, illatokkal, formákkal, fizikai törvényekkel, élővilággal, űr-tengerekkel, a kicsi és a nagy rendszerek teljes szinergiájával.
Szórakoztató, de mivel nem köt le egészen, ezért ezzel párhuzamosan futtatok még egy metafizikai igazságokon töprengő alkalmazást is: ha minden mögött van valami, akkor nincs már hely a semmi számára. Van matematikája az értelemnek, van rendje a lehetetlennek. Ha az "egy" határtalan, akkor a többszöröse is az, csak egy kicsit másképpen. Ez a "kicsit másképpen" végre talán méltó lesz számomra.
Ember vagyok, pedig jó volt istennek is lenni.
2016. július 27., szerda
Illattervező vagyok, és egy új illatot fogok megalkotni, amelynek totális hatása alatt annyi érzelem, szín, kép, asszociáció szabadul majd fel az emberekben, hogy egyszerre fognak hányni és sírógörcsöt kapni. Ki tudja? Talán olyan is akad majd, aki bele fog halni a gyönyörűségbe.
Mesterszakács is vagyok. Ma reggel fejben megalkottam egy új ételt: ánizslikőrben párolt barackkal töltött vadgalamb-mellfilé dijoni-mustáros pástétom krokettel.
A baj csak az, hogy egyszer én is meghalok.
Az egy szűk keresztmetszet lesz.
Vajon mi fog átjutni belőlem, és hová?
Rendszerek összeomlásáról beszélt, majd a valóság érzékelésének lehetséges sérüléseiről. Kissé kétségbeesettnek tűnt, a hallgatói pedig fáradtnak.
Végül az "álló űrhajó - végtelen sebességű világűr" elméletével próbálkozott. Mivel ez sem vált be, nem maradt más választása: be kellett vallania, hogy ő tulajdonképpen nincs is itt, továbbá hogy itt és most egyáltalán semmi sincs, csak egy akármilyen színű, virtuális pont... tehát nyugodtan haza is lehet menni, de ő nem szeretne semmit sem erőltetni... mindenki érezze magát egészen szabadnak ezen a téren.
Na, véget ért ez a történet is.
Sokan igazán felelőtlenek.
Az utolsó mondat ezúttal is hiányzik.
2016. július 22., péntek
A személyben elférnek a csillagok, csillagvárosok, akár az egész világegyetem is. Minden.
Eleven színek, a nyári est kútmély égkékje, belülről arannyal-bíborral izzó, távoli gázóriások gömbjei, különös hangulatok, ízek. Csodák. Mindennapok. Egy másik személy. Mindenki.
Isten személy. Lassan, boldogan leheli ki, és lassan, boldogan veszi fel a valóságot.
Látni fogod.
Nagyon szép.
- Kezitcsókolom, tanárnő! Elnézést kérek a késésért, de reaktorszivárgás volt az űrhajómon.
- Aztán melyik bolygón jártál, Palkó?
- Itt a földön vannak ugyebár bicepszek meg tricepszek. Na most én a quadrocepszek planétáján jártam. Ők tulajdonképpen növények, és a kozmosz vándorútjain eljutottak már ide, a földre is, ahol megtapadtak, kifejlődtek és el is szaporodtak. Különösen a strandokat kedvelik, ahol kihívó, peckes, helyváltoztató mozgással próbálják meg az ember-nők figyelmét felkelteni kesze-kusza tetoválásokkal borított, sután tömör, izmos kis testükre.
- Ülj le, Pali!
- Köszönöm, tanárnő!
2016. július 16., szombat
- Maga őrült?
- Azon én már túl vagyok, így pontosan tudom, mi az őrület. A magány csendjét semmi nem zavarhatja meg. Mozgás sincs, már csak egy gondolat keresi a helyét. Soha nem volt semmi sem leírva. A titkok bezárt szobája álom csupán, de a rémek gazdája már felébredt. Minden gépezet a TE fogalmát izzadja, eredménytelenül. Először az időről mondták, hogy haldoklik. Irama lelassult, megállt, majd visszafelé kezdett el folyni. Fényes, fekete kincsek mögött, fent, magasan, a sziklában még mindig pereg egy film. Mintha minden ennek a filmnek a színei miatt kellett volna. Ha mindenki készen áll, össze fogok kötni két pontot, és akkor vége.
- Elég lesz. Maga őrült? Nem. Maga én vagyok.
2016. július 5., kedd
Nem fért a világba, a rendszerbe, a keretek közé. Lelkének bearanyozott felületéről sápadtan peregtek, olvadtak le a színek és a formák, különösen amelyek tavasszal és esténként lepik be az embereket, akik ilyenkor aztán szokás szerint bele is szédülnek pompásan feldíszített, szűk kis üregeikbe. Tulajdon mélységük zsibongásába.
Vágyairól sem ő, sem más nem tudott volna pontos számot adni-vetni, mert azok minden idők előtti nagy, nyugodt robbanások.
Tud égig nőni a szív, hisz az övé tudott. Nagyon szeretett és nagyon szeret. Senki sem ítélte el, ítélet mégis született: élet! Pohara alján maradt egy kortynyi bor, hogy valaki ihasson még egy picit, ha akar.
Így kell mindenkinek életre halnia.
Amikor meghalunk, akkor megvakulunk, megsüketülünk és megfulladunk. Nem igaz!
Múlt, jelen, jövendő? Ugyan, ugyan...
2016. július 4., hétfő
A kudarcaim eredménye vagyok, nem az élvezeteimé. (Werner Herzog nyomán)2016. június 28., kedd
A nagy szerelmeket nem könyvekbe írják bele, hanem úgy áll a dolog, hogy azok a levegőt változtatják meg maguk körül, amitől persze a világ is mindig változik egy kicsit. Tulajdonképpen azért van még világ, mert vannak benne nagy szerelmek. Ezek az oszlopai.
Szent is csak az lehet, aki igazi, valódi szerelmes, s aki szeret, szeretete mértékében éli meg, éli át a szent-ség eredeti sodrását.
Nem hiszed, ugye?
Pedig látlak!
Szédítően szép vagy!
Magasság és mélység.
2016. június 10., péntek
Keret.
Itt fog elkezdődni.
Bizonytalankodók, keresők, ingadozók. Ők is a terv részei. Ők is részek, mert nagyon kell, hogy valakik a létükkel mutassák meg azt, hogy a rendszer alapvonalai csupán egy átmeneti épületet vázolnak.
Van az én, amely mint fényérzékeny foncsor, jól körülhatárolható területeken komfortot vagy éppen fájdalmat, szorongást él át. Mikor mit.
Mi az én, mint fényérzékeny foncsor, mi hordozza, és ki vitte fel erre a hordozó felületre? Ha van idő, akkor hol van az, ami már nincs? Ki vagy te, és ki az, aki ezt most kérdezi tőled?
Most ért véget, éppen most!
Keret.
2016. június 8., szerda
A legpontosabban akkor fejezem ki magam, ha azt mondom, hogy a jövőből érkeztem. Persze nem onnan vagyok, de még mindig ez az állítás áll a legközelebb a valóság-felfogásotokhoz, azaz a természettudományos világképetekhez, legalábbis ami az energia-, és hullámjelenségekről alkotott hiedelmeiteket illeti.
A mi világunk valamiképpen a ti világotok fölé hajlik, valahogy úgy, ahogy például egy rugalmas, alsó rögzítésű pajzs hajolna vissza egy száguldó vonat tetejére. Szépen, dinamikusan, mindenre készen.
Mi ugyanúgy várakozunk a végérvényes teljesség eljövetelére, mint ti, de mégis, mégis micsoda különbség! Mi ugyanis tudjuk, hogy várakozunk, míg ti: mélyen szunnyadtok.
Nálunk friss, élő fény remeg mindenhonnan, mindenhol és minden irányban úgy, hogy eközben dalra fakasztja tudatunk magvait, amelyek így gyönyörű, meg nem szűnően nyíló virágok, tavaszi verőfényben, égkék végtelenben, nevetésben és örömben pompázva.
Ez a mező, amely ugyan leírhatatlan a fogalmaitokkal, néhányan közületek mégis kezdik már érteni. Sajnos nem ők a vezetőitek.
Mivel mindenem felfog, és maradéktalanul, teljes felületemen és bensőm egészével érzékelem a körülöttem és bennem futó folyamatokat, energiákat és sodrásokat, ezért pontosan tudom, hogy hamarosan minden meg fog változni. Nagyon.
2016. május 21., szombat
Na jó, ezt most leírom helyetted, mert látom, hogy még a kezedet sem tudod felemelni.
Tágra nyílt szemekkel, lassan, mélyeket lélegezve nézek körbe. A régi világ kb. annyi most, mint az anyaméh volt, eggyel korábban.
Várj még azzal a tompa, mondatvégi ponttal, mert van valami fontos, amit látnod kellene.
Attilának igaza volt: a távolságot, mint üveggolyót, megkapod.
Valami itt és most éppen csendesül, valami más pedig ébredezik.
Valaki nagyon, nagyon boldog. Őt kell körbeállni.
2016. május 21., szombat
A rendszer előbb-utóbb mindig hibázik! Mindig, és akkor aztán szivárogni kezd az élet! Ügynök vagyok, és ez az egyik fontos tétel, amelynek valóságáról már sokszor meggyőződtem.
Látom a jeleket, a titkos utakat, az összefüggéseket, és mindent felhasználok ahhoz, hogy újra meg újra elősegítsem valami újnak a megszületését, az élet megjelenését.
Csak szólok, hogy ezen a bolygón éppen most, ebben a pillanatban találtam meg a szivárgási pontokat, és cselekedni fogok. Észre fogjátok venni. Egy pillanat alatt mindenki észre fogja venni ezen a világon, hogy más lett a levegő, amit beszív a tüdejébe.
Uraitok lelepleződnek, és menekülni próbálnak majd a béna kis űrhajóikkal, de erre is lesz gondom, ahogyan mindig is volt.
Földi időben mérve már három és félmilliárd esztendeje, ezer meg ezer világon átutazva szolgálom a szolgák szabadulását.
Ügynök vagyok, és a jó ügy oldalán állok. Most már a te bolygódon is elindult a folyamat. Készülj, hamarosan szabad vagy!
2016. május 14., hétfő
Egyre több ragyogás, egyre erősebb és finomabb szél, egyre lágyabb és kedvesebb hangok, szélesedő horizont, táguló határok nyílnak fel egy jó mély és nagyon tiszta, minden kékeknél kékebb forrásból. Engem, kérem, azzal szalajtottak ide, hogy elmondjam, mit látok.
Egymásra hangolódó, és eközben egymásba kapcsolódó, friss harmóniák intelligenciáját hirdetem, remélve a reményed. Hiszen már érted is, ahogyan olvasod. Azért lettél, mert amikor még nem is voltál, már akkor rád nézett, és ebbe aztán egészen bele is feledkezett valami nagy és hatalmas: az Egyetlen, aki úgy döntött, hogy az egyetlene légy. Mi ez, ha nem egy nemes ember boldogsága?
Na, nemsokára révbe ér a Titanic, meg összes lezuhant, felrobbant, kibelezett hajó, repülő meg ember! Jó lesz, nagyon jó, és nem is lesz vége soha!
2016. május 9., hétfő
Nem, nem, engedjetek, akkor is elmondom neki, hogy halott kezem alól himuszok és élet bújnak elő! Ez biztos.
Halott szemeimmel mindent látok. Mindent! Érted?
Halott szívem pedig egyre csak álmodik! Álmodik, remél és énekel.
Együtt tudok lélegezni a léttel, és nagyot dobbantok halott lábammal, ha dobban szíve.
Ha már halottként így játszik bennem az élet, mi lesz majd ott, hol fény szül fényt, és maga a szép szerelem mint édes fogadalom, rejtek-kincs, vérző, illatos lelkesedés áll eléd, és mélyen a szemedbe néz?
Síromnál állsz, kósza betűimet silabizálod, és látod, hogy minden részem halott, de én mégis élek, és egy mosoly sarkán kuporogva lóbázok a lábammal lefelé, hogy két könnyű, puha mondattal eltaláljalak:
A lélegzés nem csak tüdő kérdése.
Éppen itt az ideje, cimbora, hogy megtanulj romantikául,
mert ez a vonat oda megy.
Hópihe, a szingli tündér így kiáltott fel, amikor utolsó barátnőjéről, Eperbolháról kiderült, hogy ő is csak a fantázia szülötte:
- Elegem van magamból, s unom már, hogy csak egy mesefigura vagyok egy tarkabarka mesevilágban. Elindulok hát, és férjhez megyek.
El is indult, de amint szerelembe esett, el is olvadt. Nevet változtatott tehát, és mint Kistócsa haladt tovább, lassan a föld középpontja felé szivárogva. Tücsök itta, láva szívta, kő térítgette, álom gyötörte, de végül elérte a föld középpontját, ahol pára lett, a párából meg Kicsifelhő, aki egy vulkán kürtőjén keresztül kiszökött a nagy, kék mese-égre, ahol aztán szépen hóvá is dermedt.
Hópihe, a szingli tündér így kiáltott fel, amikor utolsó barátnőjéről, Pöttymaszatról kiderült, hogy ő is csak a fantázia szülötte:
- Hallod-e, barom író, jó lenne, ha nem velem, hanem inkább magaddal foglalkoznál te, akinek megadatott, hogy tényleg létezzen. Nézz már körül, s legyél végre otthon a mások által ridegnek mondott valóságban! Egyetlened lehetne a van.
Az író végül feleségül vette a csinosan feleselgető, kicsiny Hópihét, a szingli tündért, és Meseország legszebbik szegletében, nem messze a narancstó partjától telepedtek le abban a kis marcipán-palotában, amit nem sokkal azelőtt maga az író írt meg.
Szépen éltek, éldegéltek, sok-sok gyermekük született, és mindegyiknek a halál nevet adták.
2016. május 7., szombat
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. (Reményik Sándor)2016. május 6., péntek
Azon a réges-régi fotón az a kalapos, vén idegen a nappalimban én magam vagyok.
- Visszatértem. Natalie, hát már te sem ismersz meg?
- Negyvenkét éve vagyok a feleséged, George. Most, hogy már a gyermekeink is meghaltak, kérlek, ne fordíts nekem megint hátat. Nem kell, hogy kéz a kézben ücsörögjünk a temetői padon, de azt meg kell engedned nekem, hogy mindent, ami fáj, gyorsan leírjam egy kis papírfecnire.
- Emlékszel, amikor először találkoztunk, azt hittem rólad, vak vagy, és el is kezdtem neked leírni a külsőmet.
- Vak voltam, George, és most is az vagyok, ahogyan te is.
Egy gyökér belenőtt a kerti székbe, és szét is repesztette. Évszázadok óta ülök ott, és figyelem ezt a tragédiát. Mindenre jut idő. Csak szorongatom a kezed, de te már nem vagy sehol... még messze sem.
2016. május 2., hétfő
A szépség folyamat, amely a szárnyas anyag finom energiával érzékenyített felületén történik. Felkél még a porból is, hogy hősies, bátor mosollyal szakítson szét szürkét, ködöt, bambát, és szétolvadva melengesse meg a magába sírósan, félve vissza-visszabúvó, remegő kis éledőket a zuhanó, ordas tél éles vonalú halál-keretében.
Látók védenek, csak lélegezz, és dacnyi erőd elég lesz a napba nézni, hogy láthasd, ahogyan szerelem és fény csókot váltanak a nagy égen.
Egyetlen, kicsi angyalom, itt az idő, rajta, indulj, fuss haza, mert vár rád az Ünnep, a Szív és a Béke!
2016. április 30., szombat
Ez a neve annak a könyvesboltnak, ahová álmomban belépek.
A polcokon könyvek. Ez egy régimódi könyvesbolt.
HOGYAN LÉGY TE IS BOLDOG
EGY HANYATLÓ CIVILIZÁCIÓBAN?
KLÓN VAGY EGY BÉTA-VILÁGBAN,
ÉS MAJDNEM JÓL SIKERÜLT MÁSOLATOK VESZNEK KÖRÜL
ITT A FOGAD A TÉT!
KALANDJÁTÉK (NEM)CSAK HÜLYÉKNEK
LE NEM ADOTT VALÓSÁG-SHOWK KISÍPOLT RÉSZEI
(MOST ARANYTÁLCÁN IS)
ZEUSZ VAGY!
FOGADD MÁR EL!
CSAK A GYERMEKEKET SAJNÁLOM.
MEGSIMOGATNI.
RAJZOLJ IDE EGY X-ET,
HA MÁR TE SEM ÉRTESZ SEMMIT
Aztán felébredek. Jaj, de jó, hogy csak álom ez az egész.
1. A lelkek üzemanyaga az igazság. Ezt sajnos nem tudom hangosabban leírni.
2. Mivel a lelkek üzemanyaga az igazság, ezért fulladás számukra minden olyan pillanat, amelyet nem az igazság keresésében, vagy az igazság szemlélésében töltenek.
3. Mivel a lelkek üzemanyaga az igazság, ezért a lelkek szomjazzák és éhezik az igazságot, és azonnal fel is ismerik, ha megtalálják.
4. A lelkek soha nem voltak még ennyire éhesek és szomjasak. Ez a fájdalom csorog le a falakról, és ez folyik a vízcsapból.
5. Állandóan hallom ezt a keserves üvöltést, és újra meg újra belerendül a szívem, egészen a legmélyéig.
6. Anyát szül ez a gyermek-fájdalom.
2016. április 25., hétfő
A végén mindenki lesz az ember. Zuhanó. Csak parázs, fél arca már nincs is.
Picit magasabban lesz, de a táj mögötte már csak rajzolt, már csak festett.
De hiszen akkor már maga is csak rajz, pár vonal, meg még egy, meg még egy, és vége: nincs kész.
2016. április 23., szombat
Itt és most nehéz, friss hús hömpölyög át a városon, a Felső Kaputól egészen az Alsóig.
Széklábak, esernyőtartóban. Vajon ki faragta őket? A süti is csak egy picit szárazabb a kelleténél.
Ez az emlék most egy öreg arc, képkeretben. Képtelenség, hogy akié ez az arc volt, már nem is él, vagy már nem itt él.
Egy asztal, amelynek kinyitott ernyők vannak a lábai helyén. Egy arc, hajnalpírban.
2016. április 21., csütörtök
Néhány nagyon érzékeny művész és néhány nagyon okos tudós számára szinte egy időben, de más-más módon vált nyilvánvalóvá, hogy Budapesten, valahol a VII. kerületben kell lennie egy húsz méter átmérőjű, barna gömbnek.
A gömbben alvó áram mindent tudott, ezért egyáltalán nem voltak barátai. Hát igen, minél többet tudsz, annál kevesebb a barátod.
Ennyi, kérem! Ennek a történetnek most nincs több tanulsága, és nem is folytatódik tovább. Lehet is hazamenni, de nagyon gyorsan ám!
2016. április 17., vasárnap
Annyira jó néha csak úgy belezsongani, beleszédülni abba a szóba, hogy végtelen! Ilyenkor persze mindenki mást lát és érez. Ami engem illet, én egy verőfényes tengerparton tekergek, de csak azért, mert tudom, hogy ő is, aki most itt fekszik előttem holtan, szóval hogy ő is arrafelé tekereg valahol, éppen azon a partszakaszon... és ott persze véletlenül összefutunk... és én viccesen letolom, hogy mekkora patáliát okozott azzal, hogy elment, és azért elbúcsúzhatott volna, mielőtt itt hagy csapot-papot.
Erre ő kuncogva mentegetőzik, hogy egy sürgős ügyben kellett hirtelen elutaznia egy idegen országba, egy távoli városba, valami intézetbe... meg hogy képzeljem csak el, hogy ott van egy akkora, de akkora park, amekkorát otthon nem látni.
Meghalt a barátom, és nem fog többet hazajönni. Mi fogunk hozzá elmenni, abba a nedves, illatos, távoli parkba.
2016. április 12., kedd
Öregváros. Benne néhányan újra meg újra összerakják az idő múlása miatt szét-széteső valóságot.
Az egyik, széles utca derekán állok, gyengén oldó estében. Mindenemmel arra ügyelek, hogy éppen most lustán átbucskázik rajtam az álmosodó légtömeg áramlása a szembeni domb különbözően összerótt-korosodott tégláiból, vakolataiból, saraiból, darabkáiból.
Életek, történések, folyamatok lenyomatai találnak meg hullámokban. Tagolt, finom, részletgazdag és pillanatról pillanatra változó-pörgő-forgó, s magát újragondoló képeződése ez Öregvárosnak.
Újra meg újra összerakom az idő múlása miatt szét-széteső valóságot. Néhányan vagyunk csak.
2016. április 4., hétfő
A sok, különös kaland után csak egyetlenegy ösvény marad számodra, amelyen keresztül végre már te is hazatalálsz hozzánk.
Ünnepes méltósággal emelkedő nyúgalom fogad, friss, csilingelő, fűszeres lég cirógat, s ölel tümeny csermelyek ragyogása, s mind a fenséges párákból álló mélyek, büszke magaslataikkal. Lélekző tágasság ez, szabadság, szabadság, de oly' gazdagon felbuzogva, hogy örömteli *jonhhal dalolsz már magad is, együtt a többi angyalokkal, barátokkal, nyújtózkodó állatokkal, hűs édesbe mártott, rohanó gyermekálmaiddal.
Most jó minden!
Lassan eléred az erdei fénysztrádát, ahol már feldíszítve, hídlábakon tánczol kecsesen a nagy mesterboldogság.
Már csak tereád várunk, kedves. Igaz égszínkék zafíreső szitál miljom felől, s ősi mosollyal új, meleg gabonakását hoz neked, csakis neked egyetlen szerelmed, szépséges édesanyád, indián dédanyád.
Akarod az életet.
Mindenkitől.
Mindenkinek.
Mindenhonnan.
Mindörökkön örökké. Ámen.
*A "jonh" egy elfeledett, régi, magyar kifejezés. Jelentése: szív, lélek, belső rész (Én jonhom búol fárad - Ómagyar Mária-siralom). Ez a szó a korábbi "johon" alakból ered, amely két finnugor eredetű elem összetétele: jo (belső) és hon (gyomor).
2016. április 2., szombat
A Vándorló Földrészek Tavaszán sokan gyűltek össze azon a nagy-nagy réten. Vízcseppek táncoltak a fűszálakon. Beesteledett, és már mindenki nagyon el akart menni a maga útjára. Nem volt jó együtt. Most sem jó együtt, de messzebb már nem lehet menni ezen a bolygón. Talán kellene egy másik.
Felfedezés? Frászt, undor.
2016. március 30., szerda
Elveszni a pillanatban. (Steve McCurry)2016. március 23., szerda
Minek a sok? (Vasadi Péter)2016. március 12., szombat (II.)
A gazdagság nem arról szól, hogy mennyid van, hanem hogy mennyit adsz. A lélek csendes forradalmáról beszélek. Igen, ez a szegények himnusza. A legszegényebb pedig maga az Isten, akinek csak egy valakije van, az egy szem fia, a názáreti Jézus Krisztus, de még őt is nekünk adta, hogy őbenne újra egészen Istené lehessünk, s ő a mienk lehessen.2016. március 12., szombat (I.)
Nem kis dolog ám megbarátkozni egy fával. Hallgatni őt, majd néhány nem lényegtelen mondatot is váltani vele. Ez utóbbit néha még akár egy emberrel is meg lehet tenni. Nekem egyszer már majdnem sikerült is. Elmesélem, jó?
Arc közelített felém. Nem olyan halott-féle, inkább csak engedelmes. Az az energia játszott mély, évezredes barázdáiban, ami miatt még a szűkszavú fák is élőnek szoktak tetszeni.
Nagyon fényes és nagyon barátságos volt. Ezzel engem annyira lelassított, a körüljáró időt pedig annyira felgyorsította, hogy pompás korok százai csak úgy suhantak el mellettem. Huss! Hát valahogy így.
Mire felocsúdtam, ismeretlen nyelvet beszélő, magas emberek jártak-keltek körülöttem különös mintázatú, élénk-fűszeres illatú, hosszú ruhákban.
A nehézkedés már csak a fele volt az arccal való találkozáskor észleltnek. Szép csuporból édes, súlyos borral kínáltak. Elfogadtam a hivatalt, és a szobruk lettem kerek nyolc emberöltőn át.
Sok földet keresek, világokat akarok növeszteni, csak még két perc szusszanásnyi időt adjatok. Csak két percet kérek még, és hamar egy tükröt.
2016. február 24., szerda
Na! Na, nem elszaladni, megrémülni!
A fájdalom színházi színei, mélységei teszik lehetővé, hogy itt-jeid és most-jaid mozgó mozaikállatokként nedves illatú, igazi, ismétlem, igazi dombokra menjenek fel körülnézni.
Oda tartunk mi is, mindenki, fel a magaslatra, ahol csak állunk majd, bámulunk és zokogunk. Érdemes lesz odáig még valahogy elvergődni.
Lent meg a sok, szakadt Wartburg-gépjármű, túl édes törökméz, hazug emléknyomok, meg egy rossz sál, mit tudom én, hogy honnan. Fiatal pálinka. Olyan falikép, amivel már kisfiúként sem tudtak megetetni.
- Az igazán csinosak mind jöhetnek! - kiabálok fentről le.
- Itt lakik a katarzis? - zengik kórusban, lentről fel.
Látom, bohóc, lassan kezded már érteni. Hentes voltál, most meg már mindenkinek azt mondod: "Tökéletes vagy!" Tudod jól, hogy igazam van, s hogy ezt én szebben most nem tudom elmondani. Csak még annyit, hogy az elején is, meg a végén is szerelem van.
2016. február 21., vasárnap
Harminc éve vonatozik el kisebb-nagyobb rendszerességgel egy közeli kisvárosba, ahol leül egy padra, majd hamarosan indul is vissza a fővárosba. Azon a padon harminc éve vizionál arról, hogy abból a közeli kisvárosból egy szomszédos kis falucskába visz az útja, ahol képzelt szülei élnek.
Arra, hogy ez az egész illúzió, harminc év elteltével, ma döbbent rá, ahogyan éppen vonatozott visszafelé a fővárosba... talán az ottani kislakásból sem igaz semmi.
Most is, mint mindig, normálisan viselkedik, a gondolatai pedig tiszták, de valami végre megváltozott, hiszen az egyedüli valóságot már csak a vonat szabályos ringása jelenti számára. Ilyen egy boldog ember.
Míg a prolik alszanak a vonaton, a boldog ember már tudja, hogy a Vagyok és a Most ugyanaz, hiszen az Én semmi, sehol, semmikor. Az Én csupán némi szennyeződés egy vonat tiszta ablaküvegén.
Ez a valóság azonban még nem teljes, azaz még nem eléggé üres, vagy ha úgy tetszik, hiányos az üressége, ezért gyorsan zárójelbe is teszem, így ni: (valóság). Át is húznám, de az lehetetlen, hiszen a Tervezők nem hitték, hogy a zárójelbe tett szavakat valaki egyszer majd át is akarja húzni. A Tervezők azt gondolták, hogy minek egy olyan szót áthúzni, amit egyszer már zárójelbe tettek?
Amit a boldog ember még nem tud: .
2016. február 20., szombat
"...a csak a természet közelségében megtapasztalható impressziókról... nagy tévedés azt hinni, hogy csupán érzelmiek, dehogyis. A táj intellektuális élmény, a hegy, rét, folyó tömény gondolatisággal terhes, csak tudni kell megérteni, megfejteni ..."/Balla D. Károly: Tejmozi/
2016. február 7., vasárnap
Negyvenhárom millió évvel ezelőtt egy csillagász a távcsövén keresztül látta, hogy két, távoli csillag a fizika törvényeinek ellentmondó, szabálytalan mozgást végez egymás körül. Beszélgetnek, táncolnak, vagy talán harcolnak egymással? Nem tudta megmondani.
Mivel az emberek tánc helyett inkább harcoltak egymással, hamarosan nem volt már sem csillagász, sem távcső, sem más, ehhez hasonló a világon.
Ettől persze nem lettem magányosabb, hiszen nincs több valóság, és nekem sem kell már felébredni reggel, ugyanis a reggel a forgó és keringő, szilárd égitestek sajátja.
2016. február 6., szombat
Egy nagyon vérző ikon, amelyhez lehetetlen hozzáérni.
Nem emlék, hanem egy éppen itt és éppen most csillapítatlan fájdalom.
Egy katona által a kislányának faragott síp a sárban.
Égő házak fénye, amely nem ér arcokat.
Utolsó gondolat arról, hogy már nem kell bujkálni, hiszen mindenhol nagyon hideg van.
Egy szerelmeslevélből sodort, de el nem szívott cigaretta.
Siralomházban megébredő nagyapa tétova mozdulatai egy szívet betöltő álom után.
Szép emberek végtelen sora a kertemben.
A kertedben.
2016. január 29., péntek
- Te mindig csak a Városról meg a Felejtésről írsz... meg arról, hogy nem találsz haza, pedig állítólag te sokat tudsz mások elől elrejtett dolgokról.
- Valóságokról.
- Igen, valóságokról. Miért nem írsz soha béna kis szerelmekről, amelyektől párás a szem?
- Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen amikor írok, csakis rád gondolok. A pici testedre, s testetlen mosolyodra, aminek oly jó, olyan melengető sejteni az elejét, és elcsípni a végét. Nem szeretlek? De nagyon is szeretlek.
- Csak éppen nem hiszed, hogy vagyok, vagy inkább azt hiszed, hogy kevésbé vagyok, mint azok a te barom fantáziavárosaid.
- Nincsenek fantáziavárosaim. Csak egy Város van, de abban sajnos számodra már nincs hely.
Sajnálom állat lettél, gombolyag, vérbalog illatú, kis zseléponty vagy zseléporc. Kicsit sem cukor, hallgatag idegen helyett jelentkező, s bort kérő én-hiány.
Zsongás volnál inkább, színes dara, színes darab, vaj késen, nagyon kellesz.
Itt már dalolhatsz is, mert itt már tilos, fánkos, vadkalandos tyúk-imázs, pont az.
Versz, vers? Sírj sírt. Kalappánt, öl-ágyú, vén hibák, s megint csak én-hiány.
2016. január 23., szombat
Emlékekkel szállj a sírba, ne álmokkal!
De mi van, ha nekem csak ábrándjaim vannak? Sosem-volt diktatúra résszemű, ködalak mérnökei által konstruált lakó- tömbök egy óriási hangárban. Sok zárt tér, de az áramló rendszer egy.
Nagy buszokon jönnek az emberek, amikor a központi óramű reggelt jelez.
Nagy buszok hozzák az embereket, minden nap másokat. Honnan? Hát sehonnan. Ez érdekes.
Na jó, nem jön ide senki. Reggel sincs, csak valami olyasmi, amit a hideg olaj kifejezéssel lehetne legjobban körülírni. Csak az van, hogy állok a nagy semmi közepén, és mindennek látom az elejét, de a végét semminek sem.
Téli este, hóborította dűlő, fasor, a végén talán egy kis fény és meleg. Még semmi sem biztos, csak az, hogy az otthon iránti vágyam, mint sebzett, űzött vad, folyamatosan menekül előlem, majd kisvártatva már ő üldöz engem úgy, ahogyan csak egy kivérzett, vad éhség teheti.
A vágyak tehát vándorolnak, és ezek a múlt nagy, fagyott vándorlásai a tavasz elől.
Ez a tavasz legerősebb állítása, ez ősapa utolsó, erőteljes kiáltása.
Ez a tél szentsége, a fagy temploma. Sosem volt még ennyire hideg a csontok között.
2016. január 13., szerda
Az égitesten egy város van engedélyezve. Körülötte meg, a felület városon kívüli teljességén, mindenhol hatalmas, élő erdők, hegyek, szakadékok, nagy tengerek.
Szemem a hegyekre vetem. Ott fogok élni, ha végre enge- délyt kapok rá.
Az égitestet egy gyönyörű energiaörvény zárta be saját tehetetlenségi idejébe és terébe.
Egy pufi kis csótány a 63. emeletről, afféle nagy mesélő, azt terjeszti, hogy ha valaki szépen él, s már a frissmassza-tartályok sem tudják életben tartani húsától leválasztott ideg- rendszerét, akkor meghal, s az óriáserdő befogadja, hogy fa- levél vagy rügy lehessen valahol a távoli, haragos-zöld mélyén.
Lehet, hogy így van, de ezt még senki sem tapasztalta meg, ugyanis még senki sem halt meg ezen az égitesten.
Eddig még senki sem kapott rá engedélyt.
2016. január 11., hétfő
Nem csaptalak be, ne nézz így rám! Soha nem tagadtam, hogy milliárdszor milliárd világot jártam már be. Néhány térbe feszült időben suttogtak a fészekről, ahonnan minden szikra megindul útjaira. Ez a Föld. Talán én is innen vágtam neki annak idején.
Egy másik legenda szerint egyszer mindenki ide tér meg a világokból, hogy itt újra szegény lehessen, és végre hazaszaladhasson, hiszen csak egy percre kéredzkedett ki, hogy szemügyre vehessen egy különös dalú madarat.
Igen, csak az lehet örök, ami nem végtelen.
2016. január 7., csütörtök
Ébredek, tavaszodom, és tiszta erővel belerohanok az ezer- ablakú hajnalba. Valaki a kertben sétál. Érett rügyek hasítják fel a régi, kopott, monokróm díszletet, és a dacos örömmel vi- rágba boruló bolygók között feltáruló, gyors terekben gyer- mekkori, képzelt barátom, Ezüst Szél, a szelídítetlen vadló rohangál. Érzi ő is, nagyon érzi, hogy el nem múló dagály közelít, hiszen lassan-lassan már a térdünkig ér a lét friss ég-kékje. Szinte fáj, ahogyan sejtjeim-atomjaim szomjas állatként ízlelnek-lélegeznek-érzékelnek. Örök Van Most, végtelenszer végtelen módon és mértékben. Az illatos, mézes bor kelyhe hamarosan a számhoz ér. Két kezemmel tartom. Két kezével tart.
Communio.
Minden mást feledve tágra nyílt szemekkel nézem, ahogyan a szabályos rendben egymáshoz kapcsolódó horizontok lassan és ellenállhatatlanul felizzanak. Méltósággal, egyik a másik után. Most már csak belélegzem, és nem jutok szóhoz, pedig annyit azért még szeretnék mondani, hogy fennkölt, könnyed, nemes, izgalmas és kedves vagy!
2016. január 4., hétfő
"Az alkotás számomra nem önmegörökítés, nem terápia, sokszor még csak nem is a gondolkozás egy formája, hanem célját az okban meglelő funkciógyakorlás."Szvoren Edina
2016. január 3., vasárnap
Két világban jár. Az egyikben egyedül van,
a másikban meg meg kormosak a falak.
Amikor először lementünk a rétre, még gyermekek volta- tok. Akkor csak játszottunk egész nap, de most már beszélhe- tek is hozzátok, hiszen felnőttek vagytok, alvó felnőttek.
Ki sem látszotok a világból, a dolgaitokból, a bonyolult viszony-rendszereitekből, pedig felettünk minden felhő ragyog és zeng. Minden fa gyökere öreg mesélők öreg keze. Minden madár szerelmes az emberbe. Minden pillanat egy ajtó éhes állatok számára, amelyek ti magatok vagytok. A lét nagyon nagy boldogság, és el nem múló öröm levegőt venni, még lehunyt szemmel is, de az lenne a legjobb, ha felébrednétek ti is.
Na, ki fog először leérni a rétre? Rajta! Hajrá!
2015. december 30., szerda
Valaha én is úr akartam lenni;ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.
Weöres Sándor: Rongyszőnyeg (részlet)
2015. december 26., szombat
Egyszer apám felvett a suliban, együtt lógtunk meg, és a partra mentünk. Túl hideg volt, hogy fürödjünk a vízben. Leültünk egy pokrócra és pizzát ettünk. Mikor hazaértem, a csukám tele volt homokkal, amit a szobám padlójára szórtam ki. Nem értettem, mi ebben a baj. Még csak hatéves voltam. Anyám kiabált velem miatta, apám viszont nem volt mérges. Azt mondta, hogy évmilliárdokkal ezelőtt a világ változott, az óceánok mozogtak, és ez vitte oda a homokot a part azon pontjára, amit végül én elhoztam onnan. "Minden nap megváltoztatjuk a világot." - mondta. Szép gondolat, egészen addig, míg nem gondolok bele, hány nap és emberöltő kellene nekem ahhoz, hogy egy homokkal teli cipővel elhordjam a partot, hogy mindenki megértse, mi a baj ezzel. Minden nap változtatunk a világon, de úgy változtatni rajta, hogy az jelentsen is valamit, az több időbe telik, mint amivel a legtöbb ember rendelkezik. Sosem történik hirtelen. Ez egy lassú, módszeres és kimerítő folyamat... s nem mindenkinek fűlik hozzá a foga.Mr. Robot
2015. december 19., szombat
Legyen himnuszod. Sötét van, s csak pillanatokra van látóképességem, de akkor tisztán látom, mivé lesz az ember a következő évszázadok során. Igen, hallom a jövő dallamát, érzem illatát, és már csak arra várok, hogy te se férj a bőrödbe.
Tudom, hogy szűk rád ez az ing, s hogy nem jó halottnak lenni. Tudom azt is, hogy egyelőre még nem nagyon kapsz levegőt, de szépen kérlek, valahogy juss azért mindig előbbre, magasabbra, messzebbre.
A szabód ugyan még a régi, te azért legyél csak egyre jobb és jobb, mert a fájdalom ellenpólusa nem a szabadság.
2015. december 12., szombat
I don't quite knowHow to say
How I feel
Those three words
Are said too much
They're not enough
If I lay here
If I just lay here
Would you lie with me
and just forget the world?
...
I need your grace
To remind me
To find my own
...
All that I am
All that I ever was
Is here in your perfect eyes,
they're all I can see
Snow Patrol - Chasing Cars
2015. december 1., hétfő
Mottó: Lehet ám szépen is elhalványulni, de erre csak kiforrott önismerettel válhat képessé és érdemessé valaki.
Neki akkorra már nem lett volna szabad élnie, de tűrte, tűrte, hogy egy fáradt, lomha mély-narancssárga egy ijedt kis alkonyati párás-lilával tangózzon az egyetlen idő ó-szláv kápolnák bezárt kapui előtt lelassuló árkaiban.
A kertben, a fa alatt ücsörgött. Még mindent felfogott, de már semmit sem értett, csak figyelte az arra sétálókat a tengerrel határos kertből.
Most ideírom azt is, hogy ekkor gyöngyöző kacagást lehetett hallani. Ez egy konkrét esemény, írás és valóság határán, ahonnan már nincs tovább.
Ahonnan már nincs visszaút.
2015. november 8., vasárnap
Fekete és kék.
Pingált angyalok cérnaszálon. Valami madár az ablak előtt. Hajnalodik. Apa ölbe vesz, és a kisszobából elindul velem kifelé. A virágos-tapétás konyhában pörkölt kávé illata, az asztalon pár száradt gyümölcs. Itt már tudok járni. Az udvaron valami szárazon zizeg a lépteim alatt, de félek lenézni. A jegenyefasor mint bolond elefánt, himbálva-lomhán táncol a friss szélben. Kibontott, fehér ingeinkben távolról hatalmas, felfedező hajók vitorláihoz hasonlítanánk, de nem lát bennünket senki sem. A fák után, balra és előre vékony erdősáv. Már nehéz járni, nehéz lélegezni. Úgy emlékszem, volt itt valaha egy öreg temető. Estére jár, és én nagyon elálmosodtam. Sirass, Apa! Anya hol van?
Kék, fekete és kék.
2015. november 7., szombat
Mottó: A valóság nem elhomályosítja az álmot, hanem a valóság az van, az álom meg nincs.
A tevékeny ember rendet tesz maga körül, akkor is, ha zuhan, ezért amíg zuhanunk, el akarom neked mondani, hogy régen a színes tálakra festett történelmünkön ettünk, majd a tálak összetörtek, hogy azután mindent felejtve sokkal, sokkal később a cserepekből újra összerakhassuk a múltat.
Amíg zuhanunk, el akarom neked mondani, hogy talán nem az volt a baj, hogy gyakran és hirtelen merültünk álomba, hanem hogy erre az időre olyan szobrokra bíztuk a világot, amelyekre igazságaink és törvényeink voltak felvésve.
Amíg zuhanunk, el akarom neked mondani, hogy nem szomorítottál meg azzal, hogy nem tetszett neked az, ami nekem sem tetszett.
Amíg zuhanunk, el akarom neked mondani, hogy jó lett volna többet gondolkodni és jobban szeretni.
Amíg zuhanunk, el akarom neked mondani, hogy vidám kalamajkák, asztalon felejtett, rozsdás pincekulcsok, semmiről sem szóló habostorta-recept reklámok sem állhattak a századok óriás, didergő szerelmeinek útjába.
Amíg zuhanunk, el akarom neked mondani, hogy lehetetlen megfesteni azt, ahogyan egy kutya egy sáros keréknyomban megbotlik.
Hirtelen ennyi jutott eszembe. S most keress meg! Elbújtam a hátad mögött hagyott bútorgalaxisok valamelyik fáradt, még egyszer mondom, fáradt raktárbolygóján.
2015. szeptember 29., kedd
"Ő maga volt a visszatérés: az intellektuális absztrakció világából a rég elfeledett, örömteli létezés realitásába."Szergej Fugyel (1901-1977) Pavel Florenszkijről (1882-1937)
2015. szeptember 26., szombat
Rendesen elandalodom ám olyan időtlen mikrokozmoszok szemlélése közben, mint például apró, színes porcelán-gombák egy forgalmas út menti fa tövében, vagy kipirult arccal körbeálló gyermekek szavak nélküli beszélgetése egy képzelt átkelésről egy képzelt folyó képzelt hídján.
Hát ahogy egy mozdony összegyűrt képével a zsebemben San Marino kínai negyedének utcácskáit rovom, szkafanderes emberek kis csoportjába ütközöm. Tüntetnek, s az ő arcuk is ki van pirulva. Nem csoda, hiszen haza akarnak jönni a Marsról, az oxigén meg fogytán. Na, ebben a pillanatban lettem igazán magányos. Közeledik az ősz, ráadásul az egyik, körben álló kisfiú kérésére még a város nevét is meg fogják alattam változtatni.
Bár egyre több és több utca befejezetlen, a vasútállomás kivételével itt már csaknem mindent feltaláltam. Nóta!
Mindenütt zászlók lobognak népdal-szívemben,
Csak kedvesem él egy másik településen,
Ott, ahol csak egyszer van hajnal naponta,
Itt meg honol a majdnem örök éjszaka.
2015. szeptember 7., hétfő
Hazafelé tartok, mégis úgy érzem, mintha otthonról indultam volna el. Távolodom és közeledem egyszerre. Közben azon jár az eszem, hogy mindenki otthon szeretne lenni, és még sincs senki sem otthon. Még senki sem ért haza, mert mindenki egyre csak távolodik.
Mindegy, haza akarok végre érni, csak az a baj, hogy én sem otthon lakom, hanem valahol máshol, ráadásul ezt a két helyet rendszeresen össze is keverem, de ezt már az előbb is említettem.
Ahogy megyek az utcán, nem érzékelem közvetlenül azt, ami körülöttem van, csak visszaemlékezem rá, hiszen ehhez képest egészen máshol helyezkedem el az időben.
Ilyenkor elő szokott fordulni, hogy hirtelen úgy tárul elém ennek az egésznek a rendszere, mint egy régen elenyészett, gyönyörű vallás, amelyről már csak ritkaságszámba menő, színes mesekönyvekben lehetne olvasni, pedig rohadtul nem odavaló! Érti, doki?
Azután csak rohanok, mert minden lejt. Hátam mögött hagyom a házakat, és egyre sűrűbb, illatos bozót vesz körül. Bárcsak lenne itt egy szoba, de robotoknak az nem jár... és máris szabályos, tiszta energia emel vissza a városba, hogy újra írhassanak majd regényeket a testemre divatosan öltözött, modern emberek ezredéveken át.
2015. szeptember 4., péntek
Lehet élni a múlt felnagyított képein is, csak azok éppen egymástól vannak a legtávolabb.
A helyüket keresőknek ehelyett inkább finom, esti erőkből felemelkedő, esős rendekben kellene bízniuk.
Végül pedig körtánc gyönyörködtet, kalandos sapka-vásárlás, nagy-nagy fáradtság egy öreg boltban.
2015. augusztus 27., csütörtök
Egy három, három és fél méter magasan lebegő, belülről láthatóan izzó, tompa-ezüst fémjárdáról nézek lefelé az emberekre. Tiszta az idő, jók a látási viszonyok, és szokás szerint minden csupa ragyogás.
Elképzelem, hogy ki milyen filmnek lehetne a főszereplője. Persze akad pár jó karakter, de igazán egyikük sem főszereplő, ahogyan én sem vagyok az.
Kissé balra, felettem, egy bivaly méretű, narancsba játszó, lassan forgó csésze halad a viharfelhők irányába. Ketten sárkányt eregetnek belőle. Nekik is digitális a szemük, vagy már az sem.
Jaj, ide már a gyűlölet sem elég, mivel itt senkivel sem lehet megegyezni abban, hogy ha él helyettem, akkor cserébe nem gondolkodom helyette.
2015. augusztus 16., vasárnap
Mélykékből felnyíló, párás, hajnali narancs húz ívet a lélek-kolostorok zsongó völgyei felett.
Ülök itt, és várom a másodpercet, azt az egyetlenegyet, amikor minden az enyém. El fog jönni, itt lesz egy pillanatra, majd elmúlik, ahogyan minden el szokott múlni.
Ülök itt, és várom, mert bármikor elérkezhet. Nem szalaszthatom el megint, hiszen nincs ajándék fenségesebb. Hiszen emiatt érzem még embernek magam.
Ünnep van, mert várom az én másodpercemet.
Ha elment, utána már megint minden másoké, és én megint visszatérhetek az ölelésbe.
Fűszeres, oldó illatok kergetik egymást lustán az ódon parkszigetek utcácskáiban.
2015. augusztus 10., hétfő
Nincs semmim, csak a felhő, amit az utamban álló hatalmas betonfalra festettem. Azért tudtam lefesteni, mert egyszer már láttam valahol, s mert festés közben hátat fordítottam neked. Mégsem hagytalak teljesen magadra, hiszen ezt mondtam neked, emlékszel?
- Most dolgom van, de te addig a másik szobában játszhatsz a képzelt barátaimmal.
- Miért nem ajtót festesz inkább a falra? Vagy miért nem engem?
- Festeni ugyan én akarok, viszont nem azt festem, amit én akarok, és nem is azt, amit te akarsz. Beteljesülésre váró szerelem minden betonra festett felhő. El akarok égni ebben a szerelemben, mert hiszem, hogy a reakciót követően visszamaradó maréknyi hamu két szerelmes végérvényes ölelkezése, amelyben nem keverednek össze, de nem is választhatóak szét soha többé.
2015. augusztus 7., péntek
Megint a témánál vagyunk. Minden lélek végtelen, de nem minden végtelen lélek végtelen értelem. Ezért fáradtak oly sokan, oly sokszor.
Egy ideje biztosan tudom, hogy felfüggesztett létemet kívülről szemlélem. Minden lélek a maga végtelen éjszakája, de szerencsére én speciel szeretem az éjszakákat. Olyankor van minden, ami máskor nincs.
Na és te, olvasó, biztonságban vagy? Nekem igazán elmondhatod, ha nem, hiszen a barátod vagyok. A barátod vagyok, mert beszéltem neked a holdról, amit nagyon jól ismerek. Tudom például, hogy honnan kell nézni, hogy látható legyen. Tudom azt is, hogy mi van az árnyékára írva. Ahhoz pedig még csak lenni sem kell, hogy megértsük, mi volt előbb: a hold vagy ez az árnyék.
Most számolom fel a lakásomat a Városban. Igen, igen, ez még mindig az a Város, én pedig úgy költözöm el innen is, hogy még a barátaim sem ismerik egymást.
Attól tartok, vége. Végre valami, amiről érdemes írni.
2015. július 31., péntek
Jön megin' a bolond. A brigád és én... bocsánat, én és a brigád már nagyon unjuk. Na, már kezdi is:
- Mi az ember? Mit tud, amire mások, tehát a valóság nem gondolkodó résztvevői nem képesek? Hát az...
- ...ön-felszámolás! - mondja kórusban a brigád, csak úgy, foghegyről, oda se bagózva. Mondom, rohadtul unjuk már! Hogy ennek semmi dolga sincs!
- Igen. Ha viszont minden jelenség leírható forma és tartalom egységeként, akkor az ember is, igaz?
- Igaz! - így a kórus.
- Akkor tehát az önfelszámolás nem más, mint az...
- ... ön-forma és ön-tartalom szinkronikus és diakronikus felszámolása! - Ezt már nem a brigád, hanem én, a Józsi vetem oda neki, tudják, a malteros Józsi... mer' hogy mindig malteros hátul a gatyám, ahová a spaklit kenyem. A bolond arca felderül, én meg azt kívánom, hogy bárcsak inkább komor maradna, ezért folytatom is:
- De hogyan függ össze a ön-forma-felszámolás és ön-tartalom-felszámolás, mi a kapcsolatuk? Vajon nem volna helyesebb a probléma valóságának megkettőzése helyett ön-emésztésről, sőt, még az aktivitást is kivonva a képletből, egyszerűen ön-emésztődésről beszélni?
- De. - mondja a bolond, és elsunnyog... én meg nyertem egy sört, mer' hogy fogadtam a csipással, tudják, na, a Balog Tibivel, hogy jól kitolok a bolonddal, ha megin' jön. A Balog Tibi mindig elaludna, akár állva is, azért hívjuk csipásnak.
2015. július 25., szombat
Egy olyan házban lakom, ahol mindenki csak becsukja az ablakokat, mégis mindig nyitva vannak. Itt, kérem, azért boldogtalanok, mert valóságnak tekintik a múltat és a jövőt.
Karfiolt ebédeltem tegnap? Nem.
Emlékszem rá? Igen, mert az emlék most van, de a következő pillanatban már ez is csak emlék.
A létem felülete szabálytalan és sima. Ha vágyaim egyenleteit megoldom, láthatóvá válik az eredmény: egyedül csak arra vágyom, hogy ezt a felületet megérinthessem. Semmi más nem fontos, csak ez. Ezt a felületet keresem mindenhol.
Semmi mást.
Semminek a mását.
2015. július 17., szombat
Hatalmas, kissé formátlan izomtesten apró, vén fejecske. Ez lett belőlem, ahogyan teltek-múltak a völgy lassú nyarai. Azután megérkezett az árva.
- Hát te, árva, bármerre mész, csak eszel-iszol, mi? Örömöt keresel, nyugalmat, valami puhát a lelkednek, mi? Én meg itt vagyok a hatalmas, kissé formátlan izomtestemmel, meg az apró, vén fejecskémmel.
- Na jó, de hol lehetne itt valamit enni?
- Aranyos vagy. Emberek jönnek, városok lesznek, abban meg piacok. Lesz ott finom ennivaló is, csak ki kell várni a dolgot. Gyere, ülj le addig oda a földre, a virág mellé. Tudom, máshol szeretnél lenni.
- Honnan tudja?
- Onnan, hogy én is mindig máshol szerettem volna lenni...
- ...és most?
- Én már máshol vagyok. Nézz csak meg újra, figyelmesen. Mit látsz?
- Egy árvát, aki egy virág mellett ül a földön, s akinek hatalmas, kissé formátlan izomtestén, és apró, vén fejecskéjén még mindig az első reggel első napsugara táncol.
Minden most kezdődik el, és minden most ér véget.
2015. július 11., szombat
- Azért, hogy képes legyél belépni az utolsó ajtón.
- Honnan tudom majd, hogy az az utolsó ajtó, s hogy az az utolsó lehetőség?
- Tudni fogod.
- Miért rossz kívül?
- Azért, mert közben tudod, hogy belül lehetnél, s hogy egészen addig minden más csak annyira volt fontos, mint a cipőfűződ színe.
2015. július 2., csütörtök
Kezdetben volt az ölelés. Akkor még mindennek jó szaga volt. Meglátogatlak, és erről fogunk beszélgetni, jó? Mosolyogj, és lassan táncolva nyiss nekem ajtót. Akkor majd mondok neked három mondatot. Azt csinálsz velük, amit akarsz.
I. Nem érezzük zsúfoltnak az adatteret, amelyben élünk, pedig az.
II. Aki eddig a Napban lakott, itt és most akár egy izzó vaslapon is halálra fagyhat.
III. Ez eddig két mondat.
2015. június 26., péntek
A nagyon távoli jövőben valakinek sikerült.
Az egyik mesterséges reggelen ezt olvasta a frissen hullott, puha hóban:
Ahogyan telt-múlt az idő, egyre jobban összpontosított, egyre semmilyenebb, és így egyre boldogabb lett. Lassacskán egyre több dolgot engedett el, egyre több és több jelenség, energia, valóság-töredék zuhanhatott át akadálytalanul a bensőjén, s miután már az idő sem talált rajta fogást, elindult visszafelé az időben.
Most itt van a közeledben, s ha egy kicsit összpontosítasz, hallhatod gyenge, mindeneken túli hangját, amely olyan halk, mintha valaki a nagyon távoli jövőben betűket rajzolna a frissen hullott, puha hóba:
2015. június 7., vasárnap
Ebben a pillanatban, végtelenek kereszteződésének pillérei alatt, kopott, olajos kis lokálok pultjaira borulva harminchár- man gyászolják talán meg sem született, de biztosan meghalt szerelmüket. Kanalizálatlan és kanonizálatlan fájdalmukkal magukra maradtak, mivel a pultos éppen kiment kezet mosni.
A falióra már vagy fél órája 11.32-őt mutat, de arra egyikük sem gondol, hogy fél órája állt meg, hiszen ők most éppen olyan nagy sebességgel zuhannak, amelyhez még a pillérek- ben kereszteződő végtelenek is szűkösek.
Ám ekkor a lokál ajtaja kivágódik, s vastag, manga-kontúrokkal kiábrázolva maga Tavaszlány lép be rajta - kérem, most ne tapsoljanak - s hozza, hozza színeit, ízeit, derűjét, hangulatait... egyszóval mindent, amit kell, mindent, amije csak van!
Mit gondolnak, gyerekek, mi történik ezután? Írják meg levélben! A legrövidebb válaszok beküldői között réges-régen letűnt civilizációk kopott játékait fogja kisorsolni a Földbolygó legeslegvénebb írója!
Valószínűleg én születtem fényből.
Valószínűleg én írom le a szelet, meg a fákat, meg mindent, amit csak látok odabenn.
Valószínűleg ezt csak te fogod megérteni, s folytatni.
2015. április 16., csütörtök
A Kertben pillantottam meg az Utazót. Egy széken ücsörgött magában, és éppen utazott.
Nem vett észre, így nem zavartam meg abban, hogy hárommilliárd csillagváros civilizációs fonala fölött áttáncolva könyvtárnyi mennyiségű, ibolyaillatú lírát leheljen ki magából egy szempillantás alatt... vagy háborús prózát. Tudom is én?
Én már nem utazom. Megfiatalodtam, és nincs maradásom a Kertben, pedig tegnap még vágytam arra, hogy itt lehessek. Ha nem esteledne, keresnélek téged a hátam mögött hagyott sűrűben.
Nincs bennem szeretet, mert az egy évezredes étel, illendően fogyasztható kis pogácsa mások leengedett kezében.
De jó, hogy nem leszek már álmos soha többé!
2015. április 8., szerda
A Városban csak egy lélek él, megsokszorozódva. Születik, él, meghal. Vele van tele az iskola, a gyár, a hivatal ... a külváros.
Távoli szigetekről ábrándozik, pedig a Város is egy szigeten van, de az neki nem jó.
A Városban csak egy lélek él. Nem fiatal, magasan lakik, s nagyon jó volna azt hinni róla, hogy a verőfény és a tavaszi szél vájta ki az arcát a tűzfalak törmelékéből.
A Városban csak egy lélek él. Rég nem éhes már, s a fulladást is megszokta. Öreg hűtőszekrényében a Város szíve dobban. Ezredévenként egyet.
2014. december 29., hétfő
Nagyon kell vigyáznunk arra, hogy a saját problémáink ne váljanak a korlátainkká./Máté Gábor: A sóvárgás démona, 49. oldal/
2014. november 28., péntek
Volt egyszer egy tengerpart, meg egy város, tőlük távolabb pedig magas, ködbe vesző hegyek.
A tengerparton pihentek, a városban dolgoztak és szerettek, a magas, ködbe vesző hegyekben pedig imádkoztak, és lehetőség szerint oda mentek meghalni is.
A tenger végtelen volt, mint a gondolat. Egyszer egy lezárt levelet rejtő üvegpalackot sodort ki egy bukfenc kis hullám a partra. A palackot nem nyitották ki, hanem fenn, a magas, ködbe vesző hegyekben kolostort építettek köréje, ahová kis idő elteltével zarándoklatok indultak.
Voltak szerencsések, akik életükben egyszer még a palackot rejtő szent szekrénykét védelmező díszkerítés egyik bojtjának árnyékát is megérinthették.
A felbontatlan levélben ez az üzenet volt:
"Miért nem hajóztok? A tenger csupa titok.
Ki kelt már át a magas hegyeken?
Kincsek, kalandok, kultúrák várakoznak a túloldalon."
Amikor már fel tudta emelni a kardot, nemes ösvényre lépett.
Nem akart mást, csak másokat védeni a penge élétől.
Mivel ebbe bele lehet halni, egyszer aztán bele is halt.
Madár ő azóta. Szívében hűvös szelek fogócskáznak, szemében farkasok raknak tüzet.
Sem gondolat, sem szó nem bánthatja már.
Friss, égkék békéjének mélységeiben csillagként ragyog egy kard.
A te csillagod madárnak csillaga?
2014. november 12., szerda
A látszatnak, amelyben te élsz, amelyben a te él, az a lényege, hogy lángol benne a semmi, és sajnos itt már a fogalmak tisztázása sem segíthet.A valóság lélegzés, s ami lélegzik, az él, de a valóságba csak felébredni, s a valóságot csak csinálni lehet, de az már nem a te, hanem az én.
Emberes feladat, fölnőtteknek.
2014. október 25., szombat
Túl hiten,túl érzelmeken,
túl halálon
végtelen semmik vannak.
Utána ott Isten.
2014. október 5., vasárnap
Nem történt semmi, csak robotok mentek el űrhajókkal,mi pedig úgy fogtunk kezet álmomban, mint két idegen.
2014. szeptember 10., szerda
Rettegett attól, amiben nem is hitt. A pokoltól. Szobájában tárgyak emlékei és vágyak emlékei. A falon egy tükör helye.
- Hol jöttem be ide, ha sehol sem tudok kimenni? Vagy ez itt még mindig a pokol? A hely, ahol sem elaludni, sem felébredni nem lehet? ... és miért nem lélegzem? Pedig azt az egyet még érdemes volna megvárni, mielőtt ... -
Rettegett attól, amiben nem is hitt. A falon egy tükör helye.
2014. augusztus 26., kedd
Hányan beszélnek még mindig Istenről,akik remélik, hogy ő sem tud mindenről?
/FankaDeli/
2014. augusztus 25., hétfő
Elérte a falat. Egyforma, beton. Nincs tovább. Talán már elég messze volt a gondolatoktól, amelyek üldözték, s az ég sem est-szürke még, csak egyszerűen szürke. Olyan egyformán szürke.
Véget ért egy kor. Valami végett vetett neki. Nem kell már senkinek sem a fal tövében élnie, csak annak, aki elérte a falat, amely egyforma, beton és kortalan, mint az idő egymaga.
Több már nem fért a lapra.
2014. július 21., hétfő
Századok fái alatt nőtt fel a vágy.Énekeld velem:
Minden szerelem,
Minden szerelem,
Minden szerelem...
Ez itt a forradalmak kora.
Lassan lélegezz.
2014. június 25., szerda
Nem a menekülés a feladat.Nem a kielégülés a feladat.
Nem a lelki béke a feladat.
Nem a spiritualitás a feladat.
Nem az önmegvalósítás a feladat.
...
A találkozás a feladat.
2014. június 9., hétfő
Kreativitás: a tudás pótlása improvizációval./Munkaügyek, s01e02/
2014. június 2., hétfő
Hozzád szólok, ki újra meg újra vágyaid mindenhatóságába vetett képzeteidhez menekülsz az igaz végtelenség mosolya elől.A teljes élethez nem elég, mert nem lehet elég csupán vágyad szítani, hogy az tárgyára rabolva elégítgessen.
Még az sem elég, ha azon a vágyon nem ül a bűnnek rablánca.
Azt a vágyat Királyodnak is akarnia kell számodra, mert ezzel lesz áldássá, véred pedig lélekké.
Legtöbben erejét és hatalmát vélik birtokolni.
Legkevesebben másokért egészen elégő, áldozatos szeretetét... és önkéntes nőtlenségének gazdag kincsesházát.
2014. május 23., péntek
- Mi a valóság? - kérdezte Frankfurti, még egyszer, érzéssel.- Azt nem tudom, de ha a valóság kérdés, a válasz itt és most én magam vagyok.
- A világ örvénylő virágtölcsérből kapaszkodik fel. Bizonyítsd be, hogy nem, vagy ha elég okos vagy, bizonyítsd az ellenkezőjét! - tette fel Frankfurti a "z"-re a pontot.
- Abbahagynád, Frankfurti? Már így is elvakít a szépséged, pedig úgy hat háztömbre lakunk egymástól.
- Oh (ezt könnyedén mondta), vajon a vágyók látnak, vagy a szerelmeskedők?
2014. május 4., vasárnap
- Nem az a lényeg, hogy az egyik ember ott áll a másik előtt csuma pőrén...?- Csuma pőrén?
- Igen, mint egy csontváz, hogy hé, itt vagyok, szeretlek!
/Coming Out, 2013/
Rajtunk áll a döntés, hogy hajnalban vagy alkonyatban
élünk-e.
Hallod-e még dalolni a tágas mezők Urát?
Van fény, mi örök, s múlhatatlan.
Amikor már nem a csillagos égbolt, hanem Ő, csakis Ő a mindenség.
2014. április 12., szombat
"Ó, jaj azoknak, akikNem másszák meg a magasságokat"
/József Attila/
2014. március 12., szerda
Longid reggel ébredt? Igen.
- Fényt hoztam neked a tenyeremben.
Senki, még egyszer: senki sem észlel a valóság rendje és struktúrája szerint, de akik szolgává, sőt szolgákká akarták tenni Longidot, azt akarták, hogy ő, pontosabban ő is így észleljen.
Pedig van úgy, hogy a minden nem több, mint egy kibetűzhetetlen felirat egy sittes, kórós, lepusztult lapály közepén álló, omladozó téglafalon.
hogy újrateremti pontról pontra.
Van, ami elhal, így az élő
mindig más és más alakzatot vesz fel."
Ez a felirat olvasható egy megsárgult fotón, melyet egy 29. századi Alap-közösségi Ház romjai közül bányászott ki két interstelláris bio-drón.
A fotón szereplő felirat egy nagy, sárga busz oldalára volt pingálva. A nagy, sárga busz a Longid Valóságkutató Alapítvány tulajdonában állt. A Longid Valóságkutató Alapítvány névadója, Longid úgy halt meg a szóban forgó alapítvány létrejötte előtt úgy hetven-nyolcvan esztendővel, hogy nem tudhatta, még csak nem is sejthette, hogy ezek a nagy, sárga buszok már egy új, tiszta, friss, jó szagú, zöld világban furikázhattak, egészen addig, amíg egy kósza óriásmeteor másként ne rendelkezett a Fészekről, vagyis ősi nevén a Föld bolygóról.
A bio-drón erős, de rugalmas műanyag-borítással rendelkezik, bensejében pedig egy ügyesen komponált, szerves massza foglal helyet. Két ilyen szerzet találta meg a fotót azzal a csuda kis felirattal.
Jó, mi?
Jó hát!
- Nem Valóságkutató, hanem "az Embernek a Valóságát" Kutató lesz az Alapítvány neve! - csattant fel hirtelen. De senki sem hallotta.
Pedig hangosan mondta.
Pedig hangosan mondta.
- Elég a holografikus tudást tettetőkből! Igenis vannak aszimmetrikus, s mégis egyensúlyos rendszerek! A világ mint esemény nem pusztán a fallikus és vaginális szubsztanciák háborúskodása. A világ... a világ... - de Longid nem tudta, mi is a világ voltaképpen. Nem tudta, mert azt sem tudta, hogy mi a valóság voltaképpen. Ezért nem fejezte be a mondatot.
Világ. Valóság. Tudat. Hát ennél tovább jutni lehet? Félek leírni: lehet. Lehet.
szörnyeteggé vált a saját szemében.
és sokat kapsz a tenger páráin élő fényekből.
...és a jó gondolat volt az erősebb!
2014. február 11., kedd
A létszédület nekem rutin.
2013. július 1. - 2014. január 8.
... az esték összefüggő, füstszagú láncolata kiemelte a tisztást a rajta kívül eső mindenségből. Egy semmitmondó évtized semmirevalói tomboltak Géza rönkháza körül, görcsösen erőlködve igyekeztek kiszakadni az alattuk ásító reménytelen posványból.Odakint tágas sugárútként ragyogott a málladozó mellékutca. Csillámlottak a bérpaloták, gyémántosan fénylettek a golyónyomok, a kapu fölött a rég leomlott erkély semmit sem tartó pillérei óriás drágakövek, és a mezítelen téglák aranytömbjei versengve szórták a fényt. Soha ennyit nem ígért még a reggel.
/Békés Pál: Állva temessetek, részletek/
A sebzett ember gyakran dönt úgy, hogy inkább jobban szeretné érezni magát, mintsem hogy jobb helyzetbe kerüljön.
... előhívom az összes érzést, a szomorúságot, csalódottságot és a többit, ami ennek kapcsán előkívánkozik - és szenvedek. Ez a szenvedés a lehető legjobb, amivel aznap este foglalkozhatok, majd eljuthatok a legmélyebb vágyaimig, és mindezt átélve másnap reggel megint egyben vagyok. Ez a fájdalom elenyésző ahhoz képest, mekkorává válhatna, ha nem vinném végig ezt a belső folyamatot, de teljesen elkerülni sem lehet.
Aki nem akar szenvedni, tanuljon meg szenvedni.
A boldogság kulcsa ugyanis az alacsony elvárás, a kevesebbel való megelégedés, a választási szabadságunk önmagunk általi tudatos korlátozása, a döntéseink melletti elköteleződés, a jelenlegi életünk megbecsülése, és a hála amiatt, ami már a miénk. Tehát pont az ellenkezője annak, ami felé általában törekszünk.
Nem furcsa, hogy olyan társadalomban élünk, ahol a gyász vagy a szerelem nem ok arra, hogy szabadságra menjünk?
2013. június 17., hétfő
"Lehet mondani, hogy a hegymászás veszélyes, de a céltalanság veszélyesebb."/Erőss Zsolt/
2013. április 19., péntek
2013. április 6., szombat
Elindultunk hát hazafelé. Erről egy kopott borítós, hosszú regény szól.
Elértem a falu végére, majd elhagytam az utolsó házat is, amelyben csak egy csupasz villanykörte világított.
A határban járok. Rám sötétedett. Nemsokára hazaérek.
Igyekszem az apámhoz és az anyámhoz, akik a házban, egy emlékekből összetákolt asztalnál már várnak rám. Ezek nemcsak az én emlékeim. Szüleim, nagyszüleim, dédszüleim, minden apám és anyám emléke tart most velem hazafelé.
Nemsokára hazaérek, asztalhoz ülök, megvacsorázom. Az anyám eközben fogja a kezem, az apám pedig múlt regékbe réved.
Aztán vetett ágyba fekszem, és végre, végre elaluszik a világ.
2013. március 30., nagyszombat
Egy arc az ablak az égre.2013. március 24., vasárnap
"Igen, ahogy körülnéztem ezen a szelíd, alkonyati téren, ezen a viharvert s mégis ezer ígérettel teli utcán, máris éreztem, mint növekszik, mint gyülemlik bennem a készség: folytatni fogom folytathatatlan életemet ... nincs oly képtelenség, amit ne élnénk át természetesen, s utamon, máris tudom, ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda, a boldogság."/Kertész Imre: Sorstalanság/
2013. március 15., péntek
Himnusz szól legbelül.Ha már nem hallod, halott vagy.
Ami nem éltet belülről,
Az béklyóz kívülről.
2013. március 9., szombat
Örülök annak, hogy ByeAlex képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon.Az elmúlt napokban sokan tartották fontosnak, hogy ilyen vagy olyan formában, de elénekeljék, s az interneten megosszák másokkal Alex győztes dalát.
Miért is? Mert visszahozta azt az egyszerű romantikát, amelyet az atomkori árnyak mostanra már vastagon beleptek.
A "Kedvesem" egy himnusz: benne van a fülünkben, érezzük az orrunkban, lüktet a bőrünk alatt, kalapál a mellkasunkban. A többi versenydalnak a címére sem emlékszem már...
Bárcsak átmosná ez a csendes cumani a fejeket, szíveket, s megtanulnánk újra érezni, vágyakozni, udvarolni... szeretni.
Hajrá, Alex! "We'll always have Paris."
2013. február 5., kedd
Az Istennel való együttlétből jönnek elő a jók, teljesednek be a szent vágyak, s árad ki a szentség a világba.Tartsd mindig Istennél a szíved!
2013. február 2., szombat
"Semmi pop, csakis a legdurvább végtelenség és kiszámíthatatlanság!"/Bodó Márton, Soul Chambers/
2013. január 19., szombat
Tied a kéken égő nyári fénynek minden vadvirága, mindahány,Tied a naplemente és a fáradt bíbor alkony, félhomály,
Tied az esti Vénusz és a gyémánt rétben fürdő fáradt holdsugár,
Tied a hajnali ásító csendben meztelen kelő világ.
Enyém a gyengéd, jól elrejtett, cinkos mosolyodról hulló szóvirág,
Enyém ma minden mozdulat, mi jól tudom, nekem szól tétován,
El-eltűnődöm, milyen titokzatos, milyen szelíd szavakkal mondanád,
Hogy kezedet figyelem, ahogy hajadban ujjaid gyönyörűn úsznak át.
De én csak nézek rád,
De én csak nézek rád.
Nézd el nekem, ha tétova kezem nem úgy ölel,
Nem úgy, mint érdemled,
Nézd el nekem, ha megint szótlan leszek,
S ha megint nem, s ha megint nem figyelek rád,
Nézd el nekem, ha fényes illúzióid szomorú fáradt jelenné koptak,
Nem bánom, haragudj rám,
De bizonyos dolgok sohasem változnak,
S minden ugyanúgy megy tovább.
Nikola Parov - A Nőnek
(A "Megéred még" című, Herczku Ágnessel közös albumról)
2013. január 1., kedd
Tegnap megnéztem a MU Terminál Kortárs Táncműhely néhány előadásának videóját.Elnémított, amit láttam. Ember tud ilyet?
Fájdalmas, gyönyörű, konok, könnyed.
Annyira távoli, amennyire csak egy eltemetett emlékkép lehet arról a helyről, amely valaha talán az otthonom volt, és annyira közeli, amennyire csak egy eltemetett emlékkép lehet arról a helyről, amely valaha talán az otthonom volt.
Vajon honnan merítenek ennyi energiát, s a végén hová képesek ennyi feszültséget eltenni?
Egészen mélyen voltam támadva.
Őszintén hálás vagyok ezeknek a táncosoknak, akik úgy szépek, ahogyan ikon festékrétege alatt a csak szemmel nem látható aranyozás.
2012. december 8., szombat
"Nem bolond az, aki odaadja azt, amit nem tarthat meg, azért, amit nem veszíthet el."/Jim Elliot/
2012. november 14., szerda
s ezerszer ezer tavasz robban szép, mély áramokban.
Korokról korokra.
2012. október 13., szombat
Ma reggel találtam egy tollat az utcán. Azzal írom:Az ablakok bezárva.
Mindenhol este van, pedig ez nem is lehetséges.
Jó kis toll ez. Egyszer talán majd kitöltök vele valamit.
2012. június 14., csütörtök
"Ha valaki a cél felé haladtomban utamat állja, kikerülöm mindannyiszor, valameddig a kerülő úton ismét célom felé haladhatok; de félretolom, ha oly keskeny az út, hogy nem lehet kikerülnöm. Vissza nem fordulok. Ne üzenjünk mi sem harcot senkinek, csak szabad utat kérjünk az emberi gondolkodásnak vámtalan országútján. Ne törjünk be senkinek kertjeibe, de emeljük föl bátran az úton keresztbe tett sorompókat."/Apáthy István (1863-1922), magyar természettudós, zoológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja./
2012. június 11., hétfő
Mindig van egy utolsó randevú.2012. május 28., hétfő
A tökéletesen álló helyzetig pörgetett létben álló Megérkezettek már nem mások, csak a Lehelet dagadó vitorlái.2012. május 13., vasárnap
"Sometimes you have to reach into someone else's world to find what's missing in your own."/Intouchables, 2011/
2012. május 12., szombat
kristálytisztánpengeélesen
frissen
erőteljesen
A helyeden vagy?
Vagy helyetted vagy?
kristálytisztán
pengeélesen
frissen
erőteljesen
Helyetted nincs senki más.
Helyetted nincs senki más,
aki így mondja ki az Ő nevét.
2012. május 4., péntek
Újabb történet Pista bácsiról.
2012. május 1., kedd
Ahogy valaki valahol mozog, abban rend van. Képlet. Hangulat.
Ezt észre lehet venni, ha eléggé motiváltak vagyunk. Ám elegendő motivációt csakis az adhat, ha látjuk: Minden Ragyogásban Áll.
Azt már régóta tudom, hogy mindig délután négy óra van, de azt csak egészen rövid ideje tudom, hogy pontosan most mennyi az idő.
Annyit elárulhatok: mindjárt délután négy.
2012. április 28., vasárnap
Ma láttam lebukni a Napot a sárga repceföldek mögé.2012. április 15., vasárnap
Az asszony hallotta a talpak alatt elpihenő lépcsők nyikor-gását, érezte odakünn az ajtó előtt a várakozás reménykedő csöndjét, s anélkül hogy fölpillantott volna, keményen kiszólt:
- Nincs szoba.
Adorján azt mondta:
- Megérkeztem, anyám.
Az idősebb Adorjánné akkor futó pillantást küldött a tárt ajtó felé, valamivel rövidebbet, mint amennyit a ködbe burkolózott Gerlachovsky felé szokott, és megismételte:
- Nincs szoba, fiam.
/Bodor Ádám: Újra itthon/
2012. április 8., vasárnap
A léleknek gyakran nincs egyebe, mint "a láthatatlan fény szilárd pontja, amely még a hit elől is elrejtőzik"./Lisieux-i Szent Teréz nyomán/
2012. március 11., vasárnap
"Tulajdonképpen csak rövid időre jöttem.""Az idő mindig rövid" - mondja a telepvezető. "Minden körülmények között."
/Bodor Ádám: A részleg/
2012. március 4., vasárnap
Sok az idomár, kevés a szelídítő.2012. február 17., péntek
Majdnem ott élnek, ahol mi.
Pillanataink között, a fúgák légterében játszadoznak parázs erekkel.
Sokan vannak.
Szeretnének tőlünk énekelni tanulni.
Vigyázz, hová lépsz, ha eltévedtél.
2012. február 11., szombat
m i n d i g
2012. február 2., csütörtök
A kiút befelé vezet.2012. január 26., csütörtök
Az ima alkotás, az eleven élet működése. Lélegzés, amely lehetővé teszi a látást.2012. január 22., vasárnap
Ha táncol is a valósággal, nem komolyan teszi, mert a másik sem komoly.Már tisztában van vele: befelé figyelni - kifelé fordulni, hisz' nincsenek egypólusú megoldások!
Hja, így már könnyű könyvet írni "Fizika és Metafizika" címmel.
2012. január 8., vasárnap
Az étvágytalan, ernyedt sodródás népbetegség.2012. január 4., szerda
Birds seen flying around, you never see them too long on the ground,You wanna to be one of them...
Kid Cudi/Mr. Rager
2012. január 1., vasárnap
2011. december 30., péntek
Lábjegyzetlét.Te hová írod az életed?
2011. december 10., szombat
Mert megiratott, hogy minden ugyanarra mozdul: terek és idők felizzó pontjain kinyíló félvalóságok eszmélődő lényei, pulzáló, halovány jégezüst zárványok hárompólusú galaxisaiból lassúdan kifröccsenő, évmilliós civilizáció-törekek intelligens párái, friss színekkel társalkodó egy-Arcok éppen-a-semmi-határáról...
Mondom: megiratott, hogy minden ugyanarra mozdul!
2011. november 13., vasárnap
Kész, készen áll, készségesen vár, kivár, s ha kell, mert már itt az ideje, megmozdul, elmozdul, együtt mozdul. Vele.
Finoman Reá hangolt egyensúlyban él és cselekszik, ezért orcáin akként rajzolódnak ki az Ő mintái-mintái-mintái, miként vékony jégbőrön falevelek tetszenek át télben álló hajnalon.
Egyenesen áll értelme, amelynek szerkezetét így még a mélységeiben is eléri a Fény.
Otthonosan és frissen mozog a mindenség épületének belátható és értelmes szerkezetében.
Bár vannak ismeretei, mégis szívesen hallgatja újra meg újra a Szent Szót, s lassan elmosolyodva, s kicsit biccentve mindig örömmel fedezi fel benne az új mélységeket.
2011. október 14., péntek
Schaller István Megérkezések című kiállítása,Tat Galéria, Budapest, 2011. október 13.
A kép címe: Fehér szék (2010; olaj,vászon; 100x110 cm)
A vendég-elemek (tavaszi galambok egy olyan, végtelenbe vesző, tavaszi villanydróton, amely távolodásában már csak- hamar pusztán egy áramenergia anyagtalan, képsíkot átdöfő nyomvonalát sejteti) kinyitják és kimozgatják az első látásra statikus, Kádár-barokk szín-forma készletet.
A galambok foltnyi tér-ege felé lépek tehát, s ekkor a sarok- ban feledett színpadi kelléktükör alakjai is BEdőlnek, BEnéz- nek, s BE is szólnak, hogy "Mi csak úgy benézünk! Baj talán?", hogy lássak már mögéjük-föléjük kiterjedést: égkékjük, amely már valahol mögöttem áll fel, ugyanaz, mint a galamboké.
Most a szobán... érzem már... ettől az egyik kéktől egy kis lég tol át addig a másik kékig, s teret feszít ki nekem, és ez nagyon jó.
Még egy lépés, de ezt már kötélen táncolva, még egy léleg- zet, de ezt már föntről, a tavaszi égből szippantva, hogy lát- hassam: máshol is fel akar nyílni, át akar szakadozni a szoba mono-űrje. Először a falakon tapogatódzó, kócos maszatok, majd a fehér szék távolabbi karfájának lakkosan tükröző, s egy mély vágy egész világrendszerét esti virágtengerként ki- párázó, kozmikus mobilis-in-mobile bel-lapja, végül a hozzám közelebb eső karfa ellenállhatatlanul tapintandóvá realizált, otthonos élfénye lendül neki.
DE ÚGY, HOGY EKÖZBEN EBBEN AZ EGÉSZBEN REND VAN!
Még nem roppan-robban a felület, de akar, nagyon is akar, és tulajdonképpen a kép minden pontján akar, bár nem egyforma intenzitással.
...
Valami történik.
Már nem mozdul semmi, csak az idő, s a lassacskán valósággá érő zártrendszer egyik kitakart cserép-sziluettje alól megfolyik a maszkolás fehérje. Mindez csakis azért megy végbe, hogy emlékeztessen: ez itt mégis csak egy síkfestmény lenne, a- mely most már, e folyamat magasabbik végén (értsd: csú- csán) EGYEDÜL CSAK BENNEM TÖBB, MINT FESTÉK ÉS VÁ- SZON!
E pillanat itt és most természetesen már egyedül a diadalmas detonációé, s a képsíkkal eddig merőleges észleléseim vissza- vonhatatlanul saját terem valóságává lettek!
Láttam, ahogyan egy lány, aki a festményt nézte, egy lusta pillanatra felragyogott.
Megérkeztünk.
Ez a művészet.
www.schalleristvan.hu
www.hubaart.hu
2011. október 6., csütörtök
"Hiába, élni kell; s ha el is hárítod magadtól, hogy a cselekvés embere légy, ha a legbékésebb remete-magányba vonulsz is vissza, bensődben mindig túlcsap rajtad a lét hullámverése és abban kell majd helytállnod jellemed erejével, légy bár hős vagy bolond."/Thomas Mann/
2011. szeptember 6., kedd
"Az élet nem megoldandó probléma, hanem megtapasztalandó valóság."/Kierkegaard/
2011. augusztus 29., hétfő
Az én gyengeségem, s az Ő gyengédsége...2011. március 6., vasárnap
Nap mint nap választanod kell, hogy csillapított létben vagy eleven létben akarsz-e állani, azaz épp, hogy csak fuldokolni, meg túlélni akarsz, vagy élni s alkotni, akár még tétlenül, fájdalmasan is.Életed Himnusz, s inkább énekeld hamisan, mint sehogy.
2011. február 21., hétfő
Korokon át makacsul tör előre a szívek felé egy történet, amelynek csak egyetlen egy helyes olvasata van, s az romantikus: "az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett!" (Lk 19,10).De hát miért? Miért?! Mert "tengernyi víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyamok sem tudják elsodorni!" (Én 8,7).
2011. január 9., vasárnap
Kincsed akkor igazi,ha nem félsz attól,
hogy elveszíted.
...
Az élvezeteink legyenek a szeretet következményei.
/Elizabet Lucas/
...
Aki elhagyja az eget, annak az ég alatt minden kell, de semmi sem elég.
2010. június 28., hétfő
A könnyű gondolkodás művészete
regény
I. fejezet
Megint a kék
Lelassul, majd a hűvös, esti térbe kilép egy virágot festő pillanat a Városomból. De látom magát a Várost is, ritmusaiba rendezve, élénken, dallamosan, illatosan. Tudom, hogy föld van minden alatt. A földben pedig remény van. Vágy és törekvés.
Gyakran indultam nyugatnak. Most is arra felé zuhan a virágom. Távolodik a Várostól, amely így elhalványul. Kifakul. Visszavárosodik. Ekkor nem látható fájdalmai előlépnek. Ha most lenne ott ember, akkor biztosan elfelejtené, hogy föld van minden alatt.
Csak az láthat meg, aki befogadja a virágomat. Nem rejtőzködöm, csak senki sem néz arra, amerre kell.
II. fejezet
Mögöttes
Ami a felületen futó jelenségek mögött van, a második jelentés, az utóíz.
Az átmeneti, amely után mindig jön valami harmadik.
Innen semmi sem áll fel, innen semmi sem jön létre.
Erről semmit sem lehetne közölni, de ugyanakkor nem lehet átlépni, megkerülni vagy éppen törölni sem.
Ha sokáig lehetne benne időzni, az veszélyes lenne.
Vannak, akik benne élnek. Nekik még reménytelenségük sincs.
III. fejezet
Arról
Talán arról kellene inkább írni, hogy már alig sért fel valami, vagy hogy már csak az emlékek fájnak, mert képeik szilánkok.
De most inkább arról az ezer foggal tépő, országos télről írok, amiről nem szabad.
Nincs színe, mégsem láthatatlan.
Nincs cenzúrája, mert ott senki sem akar és senki sem képes már arra, hogy emlékeket idézzen fel. Így ott azok nem is tudnak sérteni.
Ott? Itt, hiszen már meg is érkeztünk.
A kertbe. Ahonnan akkor és ott minden nekiindult. Ahonnan akkor és ott mindenki haza akart menni.
Az is, aki nekem akkor és ott háttal állt.
2010. május 31., hétfő
FrissNapfényes, hideg, szélvédett mélyedés. Friss, eleven, kék ég alatt.
Valami nyugtalanított. Kavics a cipőben? Nem. Mélyebben. Még mélyebben. Van valami.
Rátaláltam. Egy kicsi lény. Félig drágakő, félig hideg bőrű gyík. A fájdalom. Óvni kell.
Pedig fáj!
Nagyon fáj!
Ott van mindenem. Abban a mélyedésben. Földgépek a közelben. Senki nem emlékezik, kik s mik laktak errefelé.
Volt egy bár, valamikor régen, rögtön a kerítés oldalában.
Blue Dream Bar. Kis kuckó, tompa arcokkal kirakva. Csak néznek. Gondolattalanok, árnyékok nélkül. Mindig mocskosak. A földgépek hajtói ők.
A földgépek a hideg, felső űrből jöttek. A sötétségből. Arról a bolygóról, amely valaha egy csókból született. Sok idő telt el ezután, majd a fények elhajóztak. Az avarból a lombok közé.
Egy arcnyi napfényes, hideg, szélvédett mélység. Friss, eleven. Friss és kék
2010. május 22., szombat
A szerelem stációi:1. Akarok veled beszélni.
2. Akarlak.
3. Akarok veled hallgatni.
4. Veled.
2010. február 17., hamvazószerda
Szebben, egyenesebben ... gondosan mérlegelve a lehetőségekhez való viszonyt!2010. január 22., péntek
A titkos történetek egyike az, hogy a tisztaság lángba tudja borítani a szívet.2010. január 19., kedd
Shakespeare XVIII. szonettje Szabó Lőrinc fordításában:Mondjam: társad, másod a nyári nap?
Te nyugodtabb vagy s az nem oly üde,
Hisz a május méz-bimbaira vad
Szél csap, s túl rövid a nyár bérlete;
Az ég szeme néha gyújtva ragyog
S arany arca máskor túlfátyolos;
S mind válik a széptől a szép, ahogy
Rútítja rendre vagy vakon a rossz.
De a te örök nyarad nem fakul
S nem veszíti szépséged birtokát;
Ne mondja Halál, hogy rád árnya hull:
Örök dalokban nőssz időkön át.
Míg él ember szeme s lélegzete,
Mindaddig él versem, s élsz benne te.
Varró Dániel fordításában:
Most mondjam azt, hogy mint egy nyári nap,
Olyan vagy? Hisz te szebb vagy, szelidebb.
Május bimbói széltől hajlanak,
S a röpke nyár túl gyorsan ellibeg.
Olykor túl perzselő az ég szeme,
S arany kedélye gyakran elborul,
Mi szép, azt mind eléri végzete,
Komótosan bár vagy váratlanul.
De sosem múlik el a te nyarad,
Szépségedet nem hervaszthatja ősz,
Nem henceghet halál, hogy rabja vagy,
Mert versemmel a végtelenbe nősz.
Míg ember él, és lát, és lélegez,
Mindaddig él, és éltet téged ez.
2010. január 16., szombat
A mozgékonyság kevesebb a mozdulékonyságnál...2010. január 8., péntek
A kiüresedés nem elhalványodás.2009. december 6., vasárnap
Te vagy. Csak ebben lehetsz a legjobb!2009. november 30., csütörtök este
Versrészletek:Hajnalban találkozhatsz velük.
Mindig hajnalban.
Valahogy a fények mögé állanak.
Színek alá. Vér alá.
Végül semmi más nem marad meg,
Csak álmod bennem.
...
Valaki szembeszáll azzal a dallal,
Amit mindenki dúdolgat tavasszal,
Valaki jeleket éget a nap bőrébe késsel,
Majd halkan int felétek a szebbik kezével.
2009. november 30., csütörtök délelőtt
Nem vagyok lúzer, nem vagyok gyáva,Mert visszatükröződik bennem a természet ragyogása,
S még a porom is boldog lesz,
Ha visszatér az örök Mába.
2009. november 19., csütörtök
Porsó vagy kohár?2009. november 14., szombat
Nem mindegy, hogy megbocsátás vagy hazugság fedi el a bűnt.Az igazság gyakran alkalmas a nyugalom megzavarására!
2009. november 11., szerda
Eddig sok mindent átvészelt a magyar, azt azonban biztosan nem fogjuk megúszni, hogy nem vagyunk, mert elfogytunk!2009. november 4., szerda
Bánk atya járókerettel jön ki misézni. Lassan, nagyon lassan.Bánk atya lelki sprinter, és lefogadom, hogy bajnok is ebben a sportágban!
2009. szeptember 1., kedd
Ez a videó Belgiumban, 2009. március 23-án reggel 8 órakor az Antwerpeni Központi Pályaudvaron készült...Az utastájékoztató hangosbeszélőn keresztül elkezdték leját- szani Julie Andrews dalát a "Do Ré Mi" (a "Muzsika hangjai" cí- mű musicalből). Ahogy a mit sem sejtő utasok meglepődve észrevették, kb. 200 táncos lepte el a váró közepét (kilépve a sorban állók közül, ill. a bejáratokon át). Ezt a csodálatos táncot táncolták el, csak 2 próbával a hátuk mögött.
2009. augusztus 28., péntek
Az Univerzum és énNéha könnyedén elférek az Univerzumban, de gyakran, sőt szinte mindig erősen vágyom arra, hogy az Univerzum is elférjen bennem.
2009. augusztus 27., csütörtök
Az Univerzum elhelyezkedéseAz Univerzum azon a nagyon-nagyon távoli ponton helyezkedik el, ahol a semmi és a valami talán összeérnek.
Az Univerzum rendje
Az Univerzum egy olyan óriáshoz hasonlatos, amelyik nem fér be a házába.
Élet az Univerzumban
Az Univerzumban élni annyi tesz, mint mozgásban lenni.
2009. augusztus 26., szerda
Mélytelenül.2009. július 16., csütörtök
Sok történet ér így véget:...és a ház előtti magas jegenyéket senki sem hozta szóba.
2009. július 9., csütörtök
Az intimitás mindig több és mindig kevesebb kettőnél.2009. július 7., kedd
Kiss Gézáné Marek Otília tanítónő, Horváth Benedek ács-állványozó szakmunkás, Kammer Sándor Gyula postás és ifj. Pappert János rövidáru kereskedő egy évi adójából a magyar miniszterelnök fogadást adott Uvahnyini Ngobo ugandai elnök tiszteletére.2009. július 5., vasárnap
Mosolygó Atom Joe: A Nukleáris Energia, a mi már nem félreértett barátunk.Az istenhit nem vallási kérdés.
2009. július 3., péntek
A bűn a bűnös ellensége.2009. június 24., szerda
Kerüld a csokoládét! Összemegy tőle a ruhád!2009. január 22., csütörtök
Csak a holtak sebezhetetlenek.2009. január 21., szerda
KLIKK IDE!Gratulálunk!
Ön sikeresen leiratkozott a "CSALÁD HELYETT VALLÁSOSSÁG" programról!
Az emberi lélek, annak ellenére, hogy halhatatlan, tartózkodhat az "éppen-megfulladás" állapotában is. Ezért a legjobb tanács, amit egy lélek kaphat: LÉLEGEZZ!
2009. január 20., kedd
A mennyben minden bűn megtalálható, a gőgöt kivéve.A pokolban pedig minden erény, az alázatot kivéve.
/Betlehemi Boldog Mirjam/
A bűn már a gondolatban, az erény még a cselekedetekben sem mindig hajt azonnal virágot.
Az úgynevezett demokráciákban az erősek látszólag rá vannak kényszerítve arra, hogy támogassák a gyengéket (pl adófizetéssel).
Egy ideális földi államban az erősek azért támogatnák a gyengéket, mert szeretik őket.
Egy ideális földi államban is szükségszerűen lennének erősek és gyengék.
2009. január 19., hétfő
Az ötös-lottó e heti főnyereménye: 666 millió forint!Nem vicc!
2009. január 18., vasárnap
Ne nézz egy irányba a félelemmel.Vállald be a valóságot.
Az sem baj, ha fáj.
Két idézet Dr. Csernustól:
A. A mentálhigiéniás nevelésben a fogyasztói társadalom ellenérdekelt, mivel minél fejlettebb mentálhigiéniával rendelkezik egy ember, a manipulálhatósága annál inkább csökken.
B. A mostani fiatal generációnak abból a szempontból nehezebb a dolga, hogy amíg régebben kevesebb feszültségoldási eszköz volt elérhető, és a lassú tempó következtében a problémák lassabban alakultak ki, most a csábítások sorozata miatt "a pokolra jutás gyorsabb" és gyorsabban válik el az is, hogy valaki megdöglik vagy talpra áll.
Amikor városokat kezdtünk építeni, sok szoba keletkezett. Nem csak kivül, hanem belül is új szobák jöttek létre: a lélek falait újra meg újra átütve több rekeszűvé lett az ember lelki legbelseje. Emiatt bonyolultabbak is lettünk.
Nem lesz már soha kevesebb a szoba, a folyamat ugyanis nem visszafordítható, mást kell tehát tennünk, hogy visszatérjünk a városok előtti lélek-korba, mert vissza kellene térnünk oda.
Szerintem arra van szükség, hogy a régi (valami mély, ősi rend) és az új szobák (felépített racionalitás, viselkedés, s egyéb civilizációs többletek) között MINDIG LEGYEN MEG AZ ÁTJÁRÁS LEHETŐSÉGE. A levegő, a gondolatok és a személyek átjárhatósága. Vigyázat! Nem áttetszőségről vagy átláthatóságról beszélek, hanem belépési engedélyekről, teljes körű, spirituális útlevelekről!
A lélek manapság már átláthatatlan, azaz a legkevésbé sem átlátszó, inkább olyan, mint egy dzsungel, vagy mint egy hegyre épített városkolostor.
Van tapasztalatod rólad?
Működik, amit csinálsz?
Amikor az elmélet tartósan átbillent a gyakorlat kárára, olyanná lett fajunk, s a társult fajok is, mint az állatkertben született vadállat. Ösztöneink, megérzéseink és józanságunk elkopott az ezt követő nemzedékek során. Az ön-, és fajfenntartás helyett az elpuhultság, a fogyasztás, az önzés, a lelki gubancok stb. lettek az ember jellemzői.
2009. január 17., szombat
Szavak nélküli imával a magány-ipar ellen!Most hallom a rádióban, hogy mangalica-géntérkép készül!
Örülök neki!
2009. január 13., kedd
Még valami eszembe jutott a cölibátussal kapcsolatban.A benne élők, illetve a cölibátust, vagy éppen a kötelező voltát támadók közül is sokan úgy tekintenek erre a dologra, mint valamiféle vezeklő övre, s az önsanyargatás eszközére.
Ez a szemlélet nyilvánvalóan rossz.
Erdeinkben jelentős mértékben elszaporodott a quad-disznó!
2009. január 12., hétfő
Ma hallottam a rádióban (melyikben, melyikben... nálunk mindig a Kossuth, oh pardon MR1 Kossuth megy):Az "ly" a magyar nyelvtan cölibátusa.
2009. január 10., szombat
Amikor a rocksztár meghalt, öldöklő küzdelem kezdődött egy általa dedikált, MINDIG CSAK TÉGED SZERETTELEK feliratú fényképéért.Bár maga a mondat szerkezete kedvemre való, a tartalommal azonban vitatkoznék, ha engedné:
"Üres a lények belső magvának nem-létező volta."
Mégis van egy megdönthetetlen érvem a buddhizmussal szemben, amit még ők sem lennének képesek cáfolni, igaz, hogy megerősíteni sem:
NINCS BUDDHA.
Az előbbihez még három gondolat:
1. Azért, mert valaminek nincs értelme, még nem emelkedik fel az értelmetlenség rangjára.
2. Két elképzelt, s egymással szembefordított tükörlap végtelenje számomra nem misztérium.
2009. január 8., csütörtök
Mindennapi globális kamatkörnyezet stabilitásunkat add meg nekünk ma!Fával, lóval, gyertyával!
Jön a hajó, gyerekek! Jön a hajó!
2009. január 3., szombat
Szívesebben döntögetnék bálványokat, mint tabukat!2009. január 1., csütörtök
Heiner Müller: DRÁMAA holtak várnak ott, szemközt a parton.
Nagy néha intenek a fény felé.
Akár az élők. Aztán elvonulnak
Sötétjükbe, mely minket még vakít.
/Fordította Ircsik Vilmos/
/Saját megjegyzésem: a parton szó helyett a padon kifejezést használnám./
2008. december 31., szerda
Fáj, ha azt csinálod?Ne csináld azt!
/Pitka gr./
Azért hiszem, hogy van menny, mert vannak olyan barátaim, akikre még az életemet is rábíznám.
2008. december 21., vasárnap
Mickey Mouse magyarul, helyesen: Misi Egér.Miki Egér angolul, helyesen: Nicky Mouse.
2008. december 19., péntek
... s végül nagyon éhesen és nagyon kövéren hazaérkeztek, s boldogan éltek, mert meg nem haltak.2008. december 17., szerda
Folyton folyvást alkalmazkodni egy skizofrénhez: ez bizony kétemberes feladat!2008. december 15., hétfő
Egy szót mondott az Atya, s ez az Ő Fia volt.Ezt mondja mindig örök csendben, s a léleknek azt csendben kell meghallania.
/Keresztes Szent János/
2008. december 14., vasárnap
Gyémántba zárt semmi roppan el a talpam alatt,az illatos avarban,
de az ég örök fényben lángol,
dúdolgatva, lassúdan akarok kimúlni a világból.
2008. december 13., szombat
Beszéltem a tengerhez.Beszéltem egy kőhöz az égen.
Beszéltem egy kőhöz ott, belül,
Aztán kértem két jegyet a végtelenbe.
2008. december 3., szerda
Még nem állok készen arra, hogy magamon a világot átengedjem.Pedig akkor már mindenhol lehetséges lenne a lélegzés.
2008. november 30., vasárnap
Két választás Magyarországon: dadaista regényt írni, vagy meleg cipóra zokogva ráborulni.2008. november 28., péntek
Ki kell engedni a Megfeszítettet a templomok falai közül, s be kell engedni a lakásokba.2008. november 27., csütörtök
A harag savban áll, a hazugság lúgban.2008. november 22., szombat
Térj vissza az örök nyárba,Ahol vár rád mindenki nagymamája.
Ma hallottam a rádióban:
Ha van tested, táncos vagy!
2008. november 19., szerda
Vannak, akik folyton pofonokra készülődnek.Hatoljunk le annak a gondolatnak a tartalmi, érzelmi, lelki mélységeibe, hogy az Isten egyszer majd letöröl a szemünkről minden könnyet!
Az Isten mondja: Mindenem a Tiéd!
A Bank mondja: Mindened az Enyém!
2008. november 14., péntek
Azok, akik most fent vannak, s egy normális világban lent lenne a helyük, azt mondják, hogy egy normális világban mindenki egyenlő lenne.2008. november 13., csütörtök
Nosza, kerekedj fel, és keresd meg a bizalmat és a reményt a szívedben!2008. november 10., hétfő
Elrontott ősemberek esznek szükségtelen tortákat.Ez a civilizáció.
2008. november 4., kedd
Csak ember lehet drágakő és kismadár egyszerre.Vannak, akiket könnyekre fakaszt egy zokogó szépség látványa.
2008. november 1., szombat
Egy példa a mostani pénzügyi válságról!1. Valamikor régen, egy indiai kis faluban egy ember bejelentette a falusiaknak, hogy majmokat vásárol fel, darabját 10$-ért.
2. A falusiak tudták, hogy a környéken sok a majom, elmentek hát az erdőbe összefogdosni őket.
3. Az emberünk majmok ezreit vásárolta fel, mindegyikért kifizette a beígért 10 $-t. Ahogy a majmok fogyni kezdtek az erdőben, a falusiak abbahagyták az összefogdosásukat. Erre az ember bejelentette, hogy 20$-t ad egy majomért. A falusiak fellelkesültek és újra elmentek majmokat fogni.
4. A majmok csakhamar még jobban megfogyatkoztak, a falusiak hazatértek. Az ember 25$-ra emelte az átvételi árat, de már így is nagyon nehéz volt majmot fogni.
5. Erre a férfi közölte, hogy 50$-t ad egy majomért, de sürgősen el kell utaznia egy kis időre, addig egy helyettese fogja őt képviselni, aki a nevében átveszi a majmokat.
6. Amikor elutazott, a helyettese azt mondta a falusiaknak: "Nézzétek ezt a sok majmot a ketrecekben, amit a főnököm vett tőletek. Eladom nektek darabját 35$-ert, és amikor az emberünk visszatér, eladhatjátok neki 50 $-ért."
7. A falusiak összeszedték minden megtakarított pénzüket, és megvették az összes majmot.
8. Ezután a falusiak soha többet nem látták sem az embert, sem a képviselőjét, csak a rengeteg majom mászkált megint a környéken, úgy, mint azelőtt.
Isten hozott a Wall Street-en...
Amikor a Szentlélek a szívünkbe jön, akkor hazajön.
A sajátjához jön.
Ahhoz, ami jog szerint az Övé.
Az alázatos, szelíd és engedelmes Jézus Szűz Máriában a szelídséget, alázatot és engedelmességet koronázta meg.
Ez pont ellentétes a világ logikájával, ahol a "nagyok" osztogatnak egymásnak díjakat meg rangokat.
2008. október 30., csütörtök
A bűn rövid távon sajnos piacképes.A fájdalom a jelenben tart.
2008. október 26., vasárnap
Internacionalizmus = MultinacionalizmusA hitetlenségből hitre jutni, illetve az öntörvény alól az Isten-törvény alá állani az két, egymástól különböző, bár egymással szoros összefüggésben lévő változás az ember életében.
Kérlek, hogy ezt a mondatot most olvasd el még egyszer!
2008. október 22., szerda
Sok virágot mindenkinek!2008. október 17., péntek
Egy vegetáriánus kannibál írja ezt itt.2008. október 16., csütörtök
A mindenható és mindentudó Isten gondolata, illetve a keresztre feszített és halálra gyötört Krisztus képe egyaránt távolságtartást válthat ki sokakból.Ezzel szemben Isten nagy felületen érintkezik velünk. Fejünk a kebelére hajtva, kezünk a kezeiben pihen.
Megváltást hozó vére rajtunk és fiainkon!
Élhetsz Isten közelében!
2008. október 15., szerda
A menny folyamatos boldogság-detonáció!2008. október 14., kedd
Vannak, akik olyan kis elesettnek, élhetetlennek vagy szerencsétlennek tűnnek, pedig nem azok!A vágyak nőttek nagyobbra bennük, s nem elégednek meg a világtól annyira, mint mások.
2008. október 10., péntek
A bűn: cukorbetegség.Az ima: inzulin.
Mindenki cukorbeteg.
Apokaliptikus vízió: ma a Ferenciek terén, a templom előtt fekete lufikat osztogattak az embereknek.
Az ima csendes forradalmai támasztják a világot... hogy ránk ne dőljön.
tisztaság... tisztesség...
2008. október 9., csütörtök
Az evolúciós hipotézis szerint hibbant állatokból lettünk, olyan lényekből, akik újra és újra átlépték a saját határaikat, s megszegtek minden lehetséges természeti törvényt.2008. október 8., szerda
Két változata van annak, hogy valaki egyszerre legyen teljesen tele, s tökéletesen üres: menny és pokol.A csak picit ferdült világok a legrosszabbak.
Isten elrendezi az áldás útját.
/Suhajda Levente, református lelkész/
2008. október 6., hétfő
Minden arc mögött történet van.Mindegy, hogy már nem vagy még nem.
Amikor meghal egy ember, több lesz az Ember.
Semmi sem hiábavaló, és nincsenek véletlenek.
Együtt kell megérkeznünk valahová.
Ezért sem a bűn, sem az erény nem magánügy.
Szelíd a végtelen. Szelídüljetek.
2008. október 5., vasárnap
Közelebb Istenhez.Közelebb önmagamhoz.
Vágyat, nem beteljesülést!
Utat, nem megérkezést!
2008. október 3., péntek
Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart./Seneca/
2008. október 2., csütörtök
Szabadság. Adni tudni. Kapni tudni.2008. október 1., szerda
Egy prédikációban hallottam:Valaki akkor lesz naggyá, ha benne az Isten lesz naggyá.
Lisieux-i Kis Szent Teréz többet tudott a zenéről, mint Mozart.
2008. szeptember 30., kedd
Mi a különbség a költő és a szent között?Ha találkoznak egy gyönyörű lánnyal, akkor a költő a lányhoz, a szent pedig Istenhez ír dicsőítő ódát.
2008. szeptember 26., péntek
Isten úgy tartja a szívedet a kezében, mint egy törtékeny kismadarat.Megóvja, gondozza, táplálja.
És vizsgálja.
Ez az én kis világom! Csak egy Isten számára van benne hely.
2008. szeptember 25., csütörtök
Korok graffitije:Eljön majd az, aki megszabadít!
2008. szeptember 24., szerda
Míg vagy, életed művészet.Mindig játszhatsz!
2008. szeptember 20., szombat
A kényelem rabszolgája a fájdalom ellensége.Létezem?
Nem.
Igen.
2008. szeptember 19., péntek
A demokrácia nem a kisebbségek uralma.2008. szeptember 13., szombat
Van egy elmélet, miszerint ha egyszer kiderülne, hogy mi is valójában az Univerzum, és mit keres itt egyáltalán, akkor azon nyomban megszűnne létezni, és valami más, még bizarabb, még megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét.Van egy másik elmélet, amely szerint ez már be is következett.
http://h2g2.freeweb.hu/
Az idei ARC plakátverseny mottója, egyben kérdése Petőfi nyomán ez volt: Hol a boldogság mostanában?
Az egyik kiállított plakát a fején találta a szöget:
Aki tudja a választ, nem érti a kérdést!
2008. szeptember 12., péntek
Lélek csak az ember a többiemberek lelkében,
törékeny gondolatokból faragott,
száztitkú, halovány emlék,
mely néha a fellegekig magasul.
/Kosztolányi Dezső/
2008. szeptember 11., csütörtök
ne sodorjne sodródj
ne szédíts
ne szédülj
Hasonlóságokat is keresel, vagy csak azonosságokat?
Figyelsz az árnyalatokra is, vagy csupán az egyértelmű megfelelőségek érdekelnek?
Ki a kicsit nem becsüli, az kicsinembecsülő!
2008. szeptember 8., hétfő
A kövér emberek is vágyakoznak ám viszonzott szerelemre!Zárt halmazok akkor, és csakis akkor alkotnak uniót, ha üresek.
Akkor viszont mindig!
Ez a liberalizmus csapdája.
2008. szeptember 4., csütörtök
Talán Goethétől származik:Gyökereket és szárnyakat!
A szépség nem állhat a szerelem helyébe.
Igaz, hogy az útjába sem!
2008. szeptember 1., hétfő
Vajon a mennyben télen is nyár van?A szeretetben haladó lélek se nem fáraszt, se nem fárad.
/Keresztes Szent János/
Van, aki nem akarja, hogy megvédjék saját magától.
2008. augusztus 29., péntek
Juss el az algoritmusból a paradigmához!2008. augusztus 28., csütörtök
Az emancipáció 40 alatt szabadság, 40 fölött magány.2008. augusztus 27., szerda
Szerelem. Széttört láncok.Örök szerelem. Örökre széttört láncok.
Vonalat húzok.
Mint vízen a vadliba.
Elenyésznek mind.
Európa búzaszem.
Világokat növel föl, s eközben elemészti magát.
2008. augusztus 24., vasárnap
Istenre szomjazunk, emberre éhezünk.A mennyország hasonlatos ahhoz, amikor délelőtt az az érzés van benned, hogy milyen nagyszerű lesz a délutánod, délután pedig eltölt egy jóleső várakozás a következő délelőttel kapcsolatban.
2008. augusztus 14., csütörtök
Mit csinálsz létvégén?2008. augusztus 10., vasárnap
Mózes nem mehetett be az ígéret földjére, de bemehetett az Ígéret Földjére.2008. augusztus 6., szerda
A kincskeresők jelmondata:Bár eddig még nem találtam semmit, mégsem cserélnék senkivel sem!
A szobor: vágyból kő, kőből vágy.
Első dátum a blogomban: 2008. július 25., péntek
Manapság Magyarországon sokan azok miatt nem találják a helyüket, akik nem tudják, hogy hol a helyük.Az első uracskák nyilván azokból lettek, akik nem voltak jók szolgáknak.
2008. július 25. előtti bejegyzések, ömlesztve...
Holdak és töredékek. Saját lelked leroppant töredékei keringenek körülötted, vagy megélt nyaraid megnyugtató holdjai? Remélem, hogy ezeket nem kevered össze.Pokol: csak katarzis nincs.
Menny: csak katarzis van.
Boldog a szép? Szép az, aki boldog.
Boldogít a szépség? Szépít a boldogság.
Nincs magányosabb egy gondolatolvasónál.
Az én-határok szűkülése emelheti a lelket. Aszkézis.
Haladj a külső borzongás felől a belső borzongás felé.
Hallgass a szívedben a szent honvágyra.
A szép meghatározása: bárcsak le tudnám rajzolni, el tudnám énekelni vagy táncolni.
Jelen vagy bennem.
A Te jelened van bennem.
A Jelen vagy énbennem.
Stabat Pater Dolorosus...
Ha te akarod megválasztani, hogy hol s hogyan akarsz alázatos lenni, akkor sosem leszel az.
A démonok kereskedőszellemek: ráéreznek, hogy mi kell nekünk, hogy hol van a gyenge pontunk.
Csak hétköznapi emberek között találhatsz rendkívülit.
Szabad levegőt akarsz szívni? Légy szabaddá, s a levegő, amit majd beszívsz, szabaddá lesz benned.
Egyikük látta a Mindenhatót táncolni a búzamezők felett, a másik meg az énekét hallotta. Barátok lettek.
A kárhozottak sebezhetetlenek.
A bűnökre, mint valami nyersanyagra, egész iparágak települtek rá.
A hitemet tizenkét hatalmas angyal őrzi, de kísértés esetén mindegyikük a Magasságbelihez fordul.
Az egyén most túlélni, a közösség meghalni akar.
Van-e szótlanabb a némánál? Lehet-e mértéke a nem-cselekvésnek?
A mennyben harmónia-tornádók vannak.
Vajon élhető-e Krisztus Törvénye?
Vajon lehet-e Krisztus Törvénye nélkül élni?
Hozzádhajlok.
Viharaidban hajlongok.
Előtted meghajolok.
Üdvözült arcukon utolsó álmuk jegece. Buszmegálló, hajnali 5 óra, Havanna-lakótelep.
A zseninek elég egy xilophon.
Kárhozat: ahol csak nappal égnek a lámpák.
Nyitottságunk, döntéseink mértékében még sejt-szinten is áthangolnak bennünket a szellemi hatalmak.
Nem minden harmónia szimmetrikus és nem minden szimmetria harmonikus.
...és kérdi majd az Úr ama napon:
- Mondd, mi jót tettél másokért?
Amit teszel, te leszel.
A démon: másban akar akarni, s eközben úgy van, hogy nincs, és úgy nincs, hogy lehetne.
A promiszkuitás egy cseppet sem romantikus.
Azt hiszem, mindenbe kell egy csöppnyi amatőrség, ugyanis az bolondítja élhetővé a középszert.
Bűnös vagyok, de Hozzád tartozom?
Bűnös vagyok, ezért Hozzád tartozom!
Oly közel vagy hozzám, amikor távol vagyok Tőled.
A szeretet érdemessé akar válni.
Ha odafigyelünk érzelmeink finom, zsigeri rezdüléseire és hangolódásaira, akkor az érzékiség felettünk gyakorolt uralma gyengül, durva makro-mozgásai pedig lassan-lassan leépülnek.
Az Atya csak gyermekeket lát.
Minden gyors dallam mögött van egy lassú is.
A kalitkától nem lesz nehezebb a madár.
Ha valakinek a tekintetében egyszerre látod meg a kisdedet, az ifjút s az aggot: alighanem ez a szerelem.
A gyorsulás önmagában még nem érdem.
Az üdvözítő, szívbéli hit s a Szentlélek jelenléte nélkül az ember még csak lehetőség.
Szeress, és tégy, amit akarsz! (Szent Ágoston)
Szeress, és mondd Istennek: - Tégy velem, amit akarsz!
A NEM megvédhet, de csak az IGEN enged tovább.
Isten minden bizonnyal jobban szereti a szerelmes-verseket az istenes-verseknél.
Nincs izgalmasabb dolog a világon, mint nézni valakit.
Felirat egy sekrestyében az örökmécs villanykapcsolója fölött: SOHA NE KAPCSOLD LE!
Szentlélek! Belül tágasabb!
A Szentlélek és a Fiú egylényegű.
Isten ajándéka nem az, ami leszel, hanem ami vagy.
Ha a lelki dolgok kifinomultan vallásos fogyasztója vagy, s nem az a vágyad, hogy egyre csak adj, adj, adj, akkor Isten hozott a szénhidrát-kereszténységben!
A promiszkuitás az impotencia egy fajtája.
Isten Országa minden fáradozást megér!
Ha nincs más, mint konzerv, akkor az a király, akinél a konzervnyitó van.
Az édes bűn kandírozott lótetem.
Itt a tél? Tavaszodjatok!
Vajon mi Isten tapasztalata rólad?
Életet, s nem irodalmat!
Nem akarlak elveszíteni. De hogy ezért meg se keresselek? Azt már nem!
Minden korban adódik legalább egy olyan katolikus, aki népszerűbb a pápánál.
Egyre beljebb fázunk.
Tárgyak soha nem tesznek csodát.
A lázadónak is zöld a fű.
A bűnbánat jócselekedet?
Ha olyan társra vágysz, aki téged akar, akkor légy önmagad.
Bármire képes az a nemzet, amelynek fiai rá tudnak venni egy jegesmedvét arra, hogy korcsolyázzon.
Hagyj fel vele, ha nem vagy képes bármikor abbahagyni.
Mindig lehet okot találni a hálaadásra, s ürügyet a szitkozódásra.
Énekelj valamit, hogy meg ne halj!
A tiszta víz misztérium. Az éhség is az.
Jogod van lemondani a jogos elégtételről.
A "hiszem, hogy szeretsz" megelőzi a "hiszem, hogy vagy"-ot.
A derű hatalom!
A céltalanság erkölcstelen.
Tudod, mi van a város alatt?
Azt hiszed, azért vagy boldogtalan, hogy odaát már ne kelljen?
Sokan vannak úgy, hogy a külső alapján ítélnek meg másokat, de azt szeretnék, ha ők maguk a benső értékeik alapján ítéltetnének meg.
A jelen civilizáció éppen magányos karácsonyát tölti egy ötcsillagos hotelszobában.
Ha háttal állsz a várnak, akkor ne a ködöt okold, hogy nem látod.
A jelen ösvénye mindig járható!
Isten valahogy úgy erőtlen,
hogy eközben győz mindenen.
Sem a forrása, sem a fenntartója, sem a boldogság maga: nem statikus.
Vannak közöttünk kicsik és nagyok. De ez nem látható. Vajon mi lenne, ha mégis látszana?
Ha egyszer eljön... ha egyszer eljön az Úr, akkor majd sokat kell fiatalodnod. A pokol - aggok háza a mennyben.
Térj magadhoz! ...majd Hozzá...
Ne fixálj a nem fixre!
Aszkézis és indifferencia szorosan összefüggenek. Az oda-nem-nézés és a rá-nem-gondolás, illetve az ezekbenvaló kitartás képessége művészet. Az elengedés művészete. Gyümölcsei kiegyensúlyozottság, béke és derű.
Történt valaki?
Az istentelenek élete embertelen.
A hangos is lehet erőtlen.
Ha egy kismamának még nem jött el az ideje, akkor nem szabad erőlködnie. Ha pedig itt van a szülés ideje, akkor meg úgysem tud nem erőlködni.
Az élet nem vergődés, hanem vajúdás!
Egy Jézusnak átadott élet = az emberek szeretetére odaszánt és feláldozott élet.
Figyelj, nem lehet helyetted romantikus senki!
Szentmise a Kármelben. Kifosztva. Felemelve.
Szakmám a kék ég!
Nem a billegés erőtlenít?
A női mosoly nagyhatalom!
Nincsenek istentelen mélyek.
Vallási okból kevésbé szeretni: nagyon nagy bűn.
Télen a tündérek lassabban táncolnak.
Valaha csak a jelen létezett.
A kisebbedés művészet.
Ha láttál már gázpalackot háztetőn, akkor mindent láttál.
Szépen élni - reményről reményre.
Kötelező fogadalom házasság előtt: többet akarok adni, mint ő.
Inkább arcátlanul, mint arctalanul.
Az emberek lukak, amelyen keresztül valaki valamibe ömlik.
A jelenségek lukak, amelyen keresztül valami a semmibe ömlik.
Elég lenne egyszerűen és izgalmasan élni.
Az ölelést nem pótolja a markolás.
A szépség rendet tesz, rendbe hoz. Visszaállít szerkezetet, egyensúlyt.
Középpontba helyezi azt, aminek ott a helye.
Szép: minden a helyén.
Végső kérdésem: magam.
A végső válasz nem lehet kevesebb Nála.
Mélyebbre. Magasabbra.
Életmű csak személy lehet.
Csak a leleplezett nyomor emelhető fel.
Csendes forradalmak vázolják a létet.
Az erkölcs nem a komfort szinonímája.
A szeretet parancsa: hagyni, hogy sebezzenek.
Aki szereti az Urat, előbb-utóbb választás elé kerül: meghal-e, hogy mások élhessenek, vagy inkább él, amíg meg nem hal.
Amikor már nem fáj a szépség, s már nem szép a fájdalom: akkor megérkeztél.
Lelki ősemberek vagyunk, HI-TECH barlangokban.
Úgy kell a szeretet, mint egy falat Karácsony!
Teszem a dolgom. Nekem ez a válaszom arra kérdésre, hogy ki vagyok én.
Csak egy hajszálnyira van tőled a jó.
Annyi vágy van benned, hogy szinte belefárad a szíved?
Régen a lusták soványak voltak. Ma kövérek.
A nyilvános szemérmetlenkedés: kívül hordott alsónadrág.
Akkor voltam a legboldogabb, amikor néha, egy-egy pillanatra úgy éreztem, mintha valaki azt akarná, hogy boldog legyek.
Egy buszmegállóban ácsorgunk, de nem utazunk sehová.
Az elégedettség és az elégedetlenség között csak egy különbség van: a döntés.
Aki mindig a kisebb ellenállás irányába halad, az előbb-utóbb áthatolhatatlan ellenállásba ütközik.
"Mindnyájan vágyunk arra, hogy felfigyeljenek ránk, megértsenek és dédelgessenek bennünket. Mindannyian különlegesnek és egyedinek érezzük magunkat, és sóvárgunk, hogy legyen valaki, aki hozzánk hasonlóan különleges, akivel kölcsönösen megbecsülhetjük egymást. Azt akarjuk, hogy legyen valaki, aki kiválaszt bennünket, és a maga világának közepébe helyez. Romantikát akarunk, hogy elevennek, szükségesnek és pótolhatatlannak érezhessük magunkat." (Shmuley Boteach)
"Semmi sem követel az agytól akkora teljesítményt, mint a nem gondolkodás uralmát indokló érvelés." (Kundera)
"Milyen a ferences imádság? Romantikamentes, pusztai: Isten zöldellő életét a hamu-lét valóságában szemléli, vágyón, reménnyel. Nem egykönnyen hatódik meg, de tud keservesen zokogni. Nem lelkendezik, de bolondul szeret. Nem locsog magáról, de töri magát, hogy beszédesen, szemérmesen szeressen." (fr. Zatykó László)
"...az érzékiség egy idő után elhalványul, de aki olyan férfihoz ment feleségül, aki minden nap megnevetteti, az elmondhatja magáról, hogy jól járt." (Joanne Woodward)
"Csupán kövér csipketerítő vagyok az élet könnyű fotelén..." (Garfield)
"Minden szükségletnövekedés úgy hat, hogy megnöveli az ember függőségét a számára ellenőrizhetetlen külső erőktől..." (Schumacher: A kicsi szép)
"Szeretet csak akkor lehetséges, ha két ember a léte középpontjából közlekedik egymással, ennélfogva ha mindegyik a léte középpontjából éli meg önmagát. Csak ebben a "centrális létezésben" van emberi valóság, csak itt van elevenség, csak itt van meg a szeretet alapja." (Fromm: A szeretet művészete)
"A szeretet aktusában személyünk rést talál önnön bűvkörén; talán ez legnagyobb erőfeszítése természetünknek, hogy ki-ki önmagából kilépve meglelje a másik embert." (Ortega: Mit jelent szeretni?)
"Átvalósulni. Ezt pedig csak fölfelé lehet. Más út nincs. Az élet arra való, hogy nagy dolgoknak feláldozzák. Egyébként semmi értelme." (Hamvas Bála: Silentium)
"Báál Sém Tov tanításának lényege a következő:
1. Isten előtt nem a tudás, nem a törvények szigorú betartása a fontos, hanem az odaadó szeretet, a jóakarat és a lélek tisztasága. A vallásos életmód, a sok rituális előírás és a számos jócselekedet lényege ugyanis az Istenszeretet, a felebaráti segítségnyújtás és az értelmes életvitel, egyszóval az emberszeretet. Ahogyan azt az egyik hászid rabbi egyértelműen ki is fejtette, amikor diákjai megkérték:
- Mester, taníts meg minket Isten szeretetére!
Mire a rabbi elgondolkodva így válaszolt:
- Szeressétek az embereket!
2. Nem önmegtartóztatással, nem szomorúsággal, hanem őszinte örömmel, tánccal-dallal kell szolgálni az Urat. Nem véletlen, hogy az egyik legismertebb hászid példázat arról az egyszerű pásztorfiúról mesél, aki a legszentebb zsidó ünnepen, jom kippur napján lépett a zsinagógába. Látta, amint a többiek saruikat levetve, fehér gyászruhában, önsanyargató böjttel, aszketikus fájdalommal imádkoznak az Egek Urához. A fiú felszaladt a Tóraá-olvasó emelvényre (a bímára), ott táncolni és hangosan fütyülni kezdett. Az imádkozók lehurrogták, s el akarták zavarni a pásztorgyereket, ám a rabbi így szólt:
- Az ő őszinte füttye és szívből jövő vidámsága többet ér Isten előtt, mint a ti böjtölésetek és egész napos imáitok..."
Egy misszionárius valahol egy távoli faluban térített, aztán haza kellett utaznia.
Amikor később visszatért, megkérdezte, hogy van-e hite az ott élő embereknek. Egy falubeli azt válaszolta, hogy ez egy olyan érzés, mintha két kutya verekedne belül.
Azt kérdezte erre a misszionárius, hogy mit gondol, melyik fog győzni.
Az ember azt válaszolta, hogy "Az, amelyiket etetem."
Sokan rontanak, kevesen hajlanak.
Ha használod a rendszert, a rendszer is használ téged.
A szentben a vallásosság hitté, a szenvedély vágyakozássá kopik.
Ha mélyül a szeretet, egyre kevesebbet kell róla beszélni.
A keresztény hit: valakire... bárkire reátekintve ezt mondani: - Hiszek benned!
A személyesség a bűn villámhárítója lehet.
Nem akarok Istennel találkozni. Ehhez ugyanis előbb el kellene távolodni Tőle.
Lúzer, aki nem él örökké!
Hajszolt intimitás.
Komfort mindenek felett.
Önmegvalósítás.
Bábel.
A seb mindig gyógyulhat, de nem mindig úgy, hogy a seb gyógyul.
A szabadság nem gáz-, hanem fékpedál.
Dönthetek arról, hogy az életem milyen szempontból legyen szegényes, illetve mely egyéb szempontból legyen bővelkedő. Ez a döntés határozza meg az élethivatást. Nem lehetek minden vonalon nyertes, de nem érdemes mindenben elszegényedni sem.
Első a szeretet. Utolsó a doktrina.
Az anyagiaktól való függetlenség nem anyagi függetlenség.
Szolgának lenni nem érdem.
Nem szolgának lenni nem érdem.
Mindenki ugyanazt mondja, amikor a Teremtő elé áll:
- Nem tudtam, hogy ennyire szomjas vagyok.
Kit zaj, kit csend fojtogat...
Akié a jelen, az szabad.